Aktuális

Anyuka és gyerekek vizeletet ittak a koronavírus ellen, mert hittek egy netes videónak

Bors

Létrehozva: 2021.02.16.

Figyelj oda, tájékozódjon ön is, és ne higgyen el mindent, amit az interneten talál!

Egy anyukát csúnyán megvezettek egy áltudományos kamuvideóval, amit az egyik barátja vagy rokona küldött neki. Nem részletezik, hogy még ezzel is védjék az áldozatot.

Szóval ez az anyuka megnézte a kamuvideót, amiben arról beszéltek roppant tudományosnak tűnő módon, hogy

ha minden reggel megisszuk a saját vizeletünket, az megvéd minket a koronavírus ellen, sőt meg is gyógyít minket, ha esetleg már elkaptuk volna.

Az anyuka annyira meggyőzőnek találta ezt az egyébként nyilvánvaló butaságot, hogy nemcsak ő itta ezután négy napig a saját vizetetét, hanem a gyerekeivel is vizetetet itatott.

Mint mondta, meggyőződése volt, hogy a vakcinák ártanának a családjának, és kifejtette, hogy ő a tradicionális gyógymódokban hisz. A kérdés, vajon mikor számított a vizeletivás gyógymódnak?

Az áldozat védelmében a teljes történetet nem hozták nyilvánosságra, így nem derült ki az sem, hogy négy nap után végül miért álltak le a pisikúrával. Mindenesetre a sztorijuk olyan megdöbbentő volt,

akkora vihart kavart, hogy a egészségügyi önkéntesek mentek ki a családhoz, és azóta is elrettentő példaként emlegetik.

Ahogy a mylondon.news cikkében szereplő szakember mondja, a történet világosan felhívja a figyelmet arra, hogy sokan mennyire nem bíznak a hagyományos, hivatalos információs csatornákban.

Figyelj oda, tájékozódjon ön is, és ne higgyen el mindent, amit az interneten talál!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146440_auto_resized.jpg
origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713612012
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146664_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132093_auto_resized.png
metropol.hu

A 47 éves Emőke másfél hónap alatt 7 kilót fogyott, pedig többet eszik, mint előtte

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713612012
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713612012
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713612012
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713612012
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban