Aktuális

Álommeló! 56 évesen modellkarriert kezd Gabriella

G. Sz.

Létrehozva: 2019.04.27.

Egyre keresettebb az ötvenes-hatvanas korosztály hazánkban is.

Forrás: Silverchic Model Agency

Nem kell lemondani a vágyainkról, álmainkról azért, mert az idő elmúlt felettünk. Így gondolja ezt Laci is, aki 60. születés napján döntött úgy, hogy modellkedni kezd.

– Főszereplő voltam több nagy cég reklámjaiban is, általában nagypapát, multimilliomost vagy politikust játszottam, de voltam Coca-Cola Mikulás is. Szabadidőm és hajlandóságom is van a modellkedésre, ráadásul ezzel még pluszpénzt is lehet keresni, és nagyon jó játék az egész. Különleges emberekkel lehet megismerkedni és rengeteg új élménnyel gazdagodom, ugyanakkor fárasztó is, hiszen egyetlen munka minimum 12 óra – mesélte a Borsnak a sármos úr.

A negyven felettiek számára lét­rehozott modellügynökséget 

Ilkaházi Júlia vezeti, aki szerint az idősebb korosztály bizonyos reklámokban sokkal hitelesebb, mint a huszonévesek. 

– Úgy hallottam, hogy körülbelül két idősebb férfi és három nő modellje van az országnak, és az elmúlt év szinte összes reklámfilmjét velük forgatták le – folytatja az alapító, aki maga is meglepődött, hogy rövid idő alatt mennyien jelentkeztek, még 75 évesek is.

Az 56 éves Gabi egy fotója még egyetemistakorában került az iskolai újság címlapjára, azóta civil életet él, vagyis mindenféle tapasztalat nélkül jelentkezett az ügynökséghez. De amikor meglátta az egykori amerikai elnök nejét egy magazin címlapján, újra a kamerák elé vágyott.

– Amikor Michelle Obamát nemrég az Elle címlapján láttam, megjegyeztem, hogy de jó lenne rólam is egy ilyen fotósorozat. Aztán az ügynökségnél elmondták, hogy ennél tovább is mehetek. Eddig két fotózáson vettem részt, ami annyira pozitív élmény volt, hogy úgy döntöttem, jelentkezem a modelltanfolyamra is, és szeretnék profi szinten ezzel foglalkozni, mert úgy látom, sok esetben egy idősebb hölgy vagy úr hitelesebb egy fia­talnál.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711671013
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089032_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Pokolian nehéz feladvány: ezt csak az emberek 1 százaléka tudja megoldani

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711671013
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711671013
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei