Aktuális

A tömeges tesztelés a tömeges oltás főpróbája

Bors

Létrehozva: 2020.11.20.

Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak adott interjújában kérte a segítséget, hogy a tömeges tesztelést sikeresen lehessen végrehajtani.

Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádiónak adott interjújában elmondta, hogy jövő hétfőtől indul a bölcsődék, óvodák és az általános iskolák, valamint az egészségügyi intézmények tesztelése, valamint munkába álltak a tesztbuszok is.

Megjegyezte, hogy a gyorstesztekkel kapcsolatban neki is vannak kétségei. A tömeges tesztelést azért rendelték el, mert ezt kérték tőlük, így jobban érzik magukat az érintettek. Komoly logisztikai feladat megszervezni, hogy a legkisebb településen is legyen tesztelés, "de készen állunk erre". A feladat elvégzésében kétezer egyetemista vesz részt - mondta.

Orbán Viktor úgy vélekedett, hogy ez egy gyakorlat a tömeges oltásra, amit ugyanúgy le kell majd vezényelni, ha megérkezik a vakcina.

"Mindenkinek kérem a segítségét, hogy a tömeges tesztelést jól végezzük el. Ez egy gyakorlat, hamarosan az átoltást ugyanígy kell levezényelnünk" - mondta a miniszterelnök.

A miniszterelnök azt mondta: nagy valószínűséggel elég lesz az a 12 millió adag vakcina, amelyet a koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében lekötött a kormány. Még nem lehet tudni, mikor áll majd rendelkezésre az oltóanyag, de többen inkább a tavasz végére ígérik - fűzte hozzá.

Mindenkinek kérem a segítségét, hogy a tömeges tesztelést jól végezzük el. Ez egy gyakorlat, hamarosan az átoltást ugyanígy kell levezényelnünk.

Közzétette: Magyarország Kormánya – 2020. november 20., péntek

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713529212
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713529212
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143358_auto_resized.png
metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713529212
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143888_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Íme a tavasz legfinomabb étele: egyszerű és olcsó alapanyagokból készül a zöldséges lasagne

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713529212
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor