Aktuális

A nap lúzere: Úgy be volt nyomva az autótolvaj, hogy még a motort is elfelejtette beindítani, de azért így is balesetet okozott

Bors

Létrehozva: 2020.11.10.

Kocsit akart lopni egy részeg fiatal Poprádon, azonban olyannyira be volt rúgva, hogy még a motort is elfelejtette beindítani. Balesetet azonban még így is tudott okozni.

Forrás: Pexels.com

A mindössze 20 éves, és igencsak részeg fiatal nagy tervekkel sétált oda egy parkoló kocsihoz Poprád egyik járásában: úgy gondolta, hogy ellopja az autót, amivel aztán majd nyugodtan hazahajt. A kocsi feltörése még simán is ment, az autó ablakát ugyanis egyszerűen betörte egy hatalmas téglával.  Azonban az alkohol, ami olyan bátorrá tette korábban, ekkor már hátrány lett, mivel annyira részeg volt, hogy a nagy autólopás közben csak a kéziféket engedte ki, viszont a motort már elfelejtette beindítani.

Azért arra ebből a csekély erőből is futotta, hogy balesetet okozzon: a guruló kocsival ugyanis egyenesen egy árokba gurult. Ez mondjuk nem volt éppen meglepő, miután a kiérkező rendőrök alkoholteszt végeztettek a fiatal férfival, az eredmény pedig pozitív lett: 2,5 ezreléket állapítottak meg a szervezetében - írta a Paraméter, ezen kívül pedig még jogosítványa sem volt, miután egy hasonló húzása miatt 2023-ig eltiltották a vezetésétől.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713493212
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141583_auto_resized.png
metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142700_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajna érdemrenddel tünteti ki Alain Delont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713493212
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713493212
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713493212
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140537_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Milliókat kaszálhat Azahriah koncertjén egy szemfüles magyar

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze