Aktuális

A horvátoknál lesz cukor a répánkból, de az ára miatt nem kell aggódni

H. N. Zs.

Létrehozva: 2019.11.07.

Nagyjából tízezer forintnak megfelelő eurót fizetnek a horvát cukorgyárak a magyar cukorrépa tonnájáért. Az egyetlen magyar cukorgyár, a kaposvári kétezer forinttal kevesebbet. Ezért a hazai cukorrépa Horvátországba vándorol – írta a Somogyi Hírlap.

Forrás: shutterstock

– Az eszéki és a verőcei cukorgyárral van szerződésünk – vázolta a Bors megkeresésére Kelemen István, a Magyar Cukorrépa-termesztők Szövetségének főtitkára. – A megállapodásban mindkét fél legalább öt évre garanciát vállal. Az egyik arról biztosítja a másikat, hogy cukorrépát termel, a másik arról, hogy átveszi a teljes mennyiséget a szerződésben rögzített áron.

Természetesen minden az uniós előírásoknak megfelelően történik. Most szeptember elején írtunk alá újabb öt évet, hiszen nagyon korrekt kapcsolatunk van a horvát cukorgyárakkal. A szakembertől azt is megtudtuk: ez a cukor árára nincs befolyással, ugyanis a magyar és a horvát cukorgyárak termelése az EU-n belül csekély részesedéssel bír.

A kaposvári 120-140 ezer tonna cukrot állít elő, Horvátország körülbelül 100 ezer tonnát, az Unióban az éves cukortermelés pedig körülbelül 21 millió tonna. Az árat az európai cukorpiaci helyzet, a világpiaci helyzet és a kőolaj ára befolyásolja leginkább.   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711668913
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711668913
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711668913
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079061_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tolvai Reni lufikkal jelentette be, özönlenek a jókívánságok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei