Hamarosan informatikai rendszer-fejlesztés lesz bizonyos szolgáltatóknál, ami miatt a fővárosi, a Pest vármegyei és az észak-dunántúli ügyfelek változásokat tapasztalhatnak. Ez áll az MVM felhívásában.
Az E.ON egységesíti az ügyfélkiszolgáló informatikai rendszereit, ami miatt később érkeznek majd meg az adatok az MVM-hez. Ennek eredményeképpen akár három hetes csúszás is tapasztalható lesz az elszámoló számlák megérkezésével kapcsolatban. Mutatjuk, hogy mikor és azt is, milyen egyéb változások lesznek még hamarosan!
Az E.ON Hungária Csoport hamarosan egységesíti az informatikai rendszereit. Az átállás a Budapesten és Pest vármegye nagy részén működő ELMŰ Hálózati Kft. minden ügyfelét, míg az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. ügyfeleit korlátozottan érinti.
Az MVM tájékoztatása szerint a rendszerátállás június-július hónapokban zajlik majd. Többek között egyes ügyfelek az ELMŰ Hálózati Kft. területén akár 3 hetes csúszást is tapasztalhatnak az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.-től érkező villamos energia elszámoló számlák érkezésében. Egész pontosan azok, akiknek 2025. június 22. és július 15. közé esik az éves leolvasási időszaka vagy okosmérővel rendelkeznek. Emellett bizonyos ügyek átfutási ideje is megnőhet. Fontos tudni, hogy a hibabejelentések, a visszakapcsolások és az előrefizetős mérők töltése folyamatosan elérhető lesz.
További részletek a változásokkal kapcsolatban itt olvashatók.
Idén tavasszal a megszokottnál jelentősen hidegebb napok is voltak, emiatt előfordulhat, hogy volt, aki a megszokottnál későbbi időpontban is fűtött. Azok, akik nem egyenletes részszámlát kapnak, hanem havonta diktálnak vagy hőmérsékletfüggő részszámlázási fizetési módban vannak, emiatt akár emelkedést is tapasztalhatnak a májusi gázszámláikban. Aki még nem használta el az éves szinten adható kedvezményes gázmennyiséget és megterhelő számára a magasabb összegű számla befizetése, kérhet részletfizetést az MVM ügyfélszolgálatán, telefonon vagy személyesen is.