"Egy autó egyszerűen elhajtott az 5 éves kislányommal, brutális dolgokon kellett keresztülmennem, hogy visszakaphassam őt"

veszélyhelyzet
PUBLIKÁLÁS: 2025. május 23. 08:00
Az édesanya legrosszabb rémálma elevenedett meg.

A filmek és sorozatok sokszor mutatják be azt a zsigeri félelmet és bizonytalanságot, amit a szülők számára okozhat, ha eltűnik, vagy elrabolják a gyermeküket. A valóéletből is számtalan történetet tudnánk említeni - akár a szerencsétlenül járt Madeleine McCannre is gondolhatunk - amikor a gyermek eltűnik, a családtagjainak pedig csak a félelem és tehetetlenség marad. Ilyen érzéseken kellett keresztülmennie a kanadai Julie Viscominak is, aki a saját hibáján kívül került egy olyan drámai helyzetbe, hogy a kislányáért kellett aggódnia, miközben nem szándékosan, de elrabolták a gyermekét.

forró autó kocsi műszerfal
Egy Uber-sofőr a tudta nélkül rabolt el egy 5 éves gyermeket /Fotó: Pexels/Illusztráció

A People számolt be róla, hogy hölgy egy Ubert rendelt, hogy a kocsi hazavigye őt, a kislányát, és egy csapatnyi gyermeket, akikkel együtt nézték meg a Toronto Raptors meccsét. Az utazás során az 5 éves kislány Amelia elaludt a hátsóülésen, és miután az édesanyja kiszállt a kocsiból és fizetett, a sofőr szó nélkül elhajtott. A férfi ráadásul észre sem vette, hogy a kislány békésen szundikál közben a hátsóülésen. Egy ilyen esetre még azt mondanánk, hogy bárkivel megtörténhet, és biztos nem volt veszélyben a gyermek, de Julie tortúrája csak ezután vette kezdetét.

Nem tudtam odamenni a lányomhoz, mert a leghátsó sorban ült a 7 személyes autóban, ezért meg kellett várnom, hogy mindenki kiszálljon. A terv az volt, hogy kinyitom a garázst, amíg mindenki kiszáll, majd visszamegyek és kiveszem a gyerekemet. Sajnos egy-két másodperccel késtem csak el, és elhajtott a sofőr. Kiderült, hogy mi voltunk az utolsó utasai a sofőrnek, így egyenesen hazavezetett a férfi

- kezdte beszámolóját a kétségbeesett anya a lapnak. Ezután Julie az alkalmazáson keresztül hívta a férfi céges számát, de már nem volt elérhető a szám, ezért felhívták az Uber céget, hogy elkérjék a férfi magántelefonszámát.

"Megkértem őket, hogy ha nem adhatják oda a számát, akkor hívják fel ők. Ők azonban ezt megtagadták és azt mondták, hogy ellentétes a szabályzatukkal, hogy a szabadidejükben zaklassák a sofőrjeiket a magánszámukon. Ezután a rendőrséghez fordultunk, de őket is elhajtotta a cég. Végül a rendőrség járőrei nagy keresőakció keretében megtalálták a sofőr lakóhelyét és személyesen mentek el megkeresni a lányomat. 80 percen keresztül semmit nem tudtam arról, hogy mi lehet a lányommal, és hol lehet. Az is félelmet keltett bennem, hogy mi van ha a sofőr lefeküdt aludni, közben pedig a kislányom egyedül megfagy a kocsiban. A rendőrök szerencsére épen és egészségesen találtak rá. Amint megláttam, kiugrottam az autóból és odarohantam hozzá, nem érdekelt a sofőr, vagy a járműve" 

- zárta sorait a fiatal édesanya, aki pert indított a cég ellen, és kártérítést követel, amiért ilyen helyzetbe hozták őt. A keresetében azt írta a nő, hogy a jelenlegi helyzetben nem elhagyott pénztárcáról, hanem egy ember életéről szólt, és akár tragédia is történhetett volna azalatt az idő alatt, amíg a cég a saját bürokráciája miatt nem segített az édesanyának és a rendőrségnek.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.