Vágó István ezt rosszul tudta

Közép-Európa
PUBLIKÁLÁS: 2025. február 21. 10:23
Vágó István miatt 20 évig rekordernek hitték a magyar falut.

Évtizedekig azt hitték a ludányhalásziak, hogy Közép-Európa leghosszabb falujában élnek. Vágó István kvízműsorában hangzott el anno, hogy az 1400 fős település a leghosszabb. Azóta kiderült, hogy ez valójában nincs így, pedig a helyiek még a településtáblájukra is ráírták: „üdvözöljük Közép-Európa leghosszabb falujában”.

Fotó: Nool

Az 5 kilométeres főutcával rendelkező Ludányhalászi három település: Halászi, Ludány (Nógrádludány) és a Horka egyesülésével jött létre 1948-ban. A Nool a helyszínen kiderítette, még a lakosok sem tudják, hogy igazából nem őket illeti a leghosszabb falu címe. Bár mint mondják, hasznot nem hajtott a falunak a cím, csak jól hangzott.

Kovács Imre, a község polgármestere elmondta, a falu elején lévő táblákat még az elődje idejében helyezték ki, így ezt az örökséget tiszteletben tartotta. Hozzátette, a jelenlegi nehéz anyagi helyzetben pedig nem tartja valószínűnek, hogy a táblákat lecseréljék.

Megkeresték Brunda Józsefet, a község egykori alpolgármesterét is, aki még ennél is pontosabban emlékezett arra, honnan kapcsolódott össze a különleges cím és a település. Mint mondta, a Vágó István által vezetett Legyen Ön is Milliomos! című műveltségi kvízműsorban tették fel azt a kérdést, hogy melyik település Közép-Európa leghosszabbja. Erre pedig végül maga Vágó István adta meg a választ: Ludányhalászi. Arra a kérdésre, hogy mikor kerültek ki a falu elején lévő táblák, így válaszolt: – A kvízműsor után csak évekkel később. Úgy vélem, hogy amikor ezek kikerültek, már a településünkön élők sem emlékeztek a kvízműsorban elhangzottakra. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.