A 2025. januári adatok szerint évente 1,9 millió ember hal meg a magas nátriumbevitel miatt. 2019-ben az emberek napi átlagos sóbevitele 4,3 gramm volt, ami sokkal több, mint a WHO ajánlása. Mutatjuk mennyi sót lehetne egy nap megenni, mit kockáztat az aki ennél többet fogyaszt és azt is, mivel kellene helyettesíteni a sima sót.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a vérnyomás csökkentése és a szív- és érrendszeri betegségek kockázatának csökkentése céljából javasolja a minél kevesebb só fogyasztását. Egészen konkrétan: a nátriumbevitel 2 g/nap alá történő mérséklését és a konyhasóbevitel napi 5 grammban (kb. 1 teáskanálnyi só) való maximalizálását, a feldolgozott élelmiszerek sótartalmát is beleszámolva-olvasható a Nébih társoldalán.
Egyrészt, mert a vérben lévő felesleges nátrium megterheli a veséket. A szervezet emiatt több vizet halmoz fel, hogy segítse a nátrium hígítását, ami azt jelenti, hogy a vértérfogat – és ezáltal a nyomás – nő. Ez azt jelenti, hogy a szívnek is keményebben kell dolgoznia, hogy folyamatosan pumpáljon. Ez idővel károsíthatja az ereket és szívrohamhoz, stroke-hoz és szívelégtelenséghez vezethet. A túl sok sóbevitel hatására nő a csontritkulás kockázata is, és több kutatás is összefüggést talált a magas sótartalmú ételek és a gyomorrák között.
Ha valaki főzésnél vagy étkezéskor sót használ, a WHO hagyományos konyhasó helyett a káliumot tartalmazó, csökkentett nátriumtartalmú só használatát javasolja a most megjelent új irányelve szerint. Ez az alternatíva lehetővé teszi az emberek számára, hogy a kellemes ízt nátrium nélkül is elérjék. A kálium a nátrium mellett egy másik olyan ásványi anyag, amire mindannyiunknak szüksége van. A kettő között a különbség, hogy káliumból a legtöbb ember nem fogyaszt eleget, a nátriumból viszont túl sokat.
A fenti ajánlás csak az egészséges felnőtteknek szól és nem terjed ki a várandós nőkre és gyermekekre, valamint a vesekárosodásban szenvedőkre. Az ezekbe a csoportba tartozó fogyasztók konzultáljanak a kezelőorvosukkal mielőtt áttérnek a káliumos sóra– írja az IFLScience.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.