Fontos üzenettel búcsúzott követőitől az a mindössze 24 éves tiktokker, aki utolsó videójával jelentette be a halálát. Bella Bradford sokáig küzdött rendkívül ritka, ám annál veszélyesebb rák ellen, végül szervezete feladta harcot. Rabdomioszarkómával küzdött, a daganat nem műthető helyen, az állizmában helyezkedett el. A fiatal lány otthon, családja körében vesztette életét.
Köszönöm, hogy szerettetek és támogattatok engem életem minden egyes szakaszában. Hálás vagyok. Ezek a videók adtak értelmet az életemnek az utolsó hónapjaimban, így tudtam kapcsolatot tartani a kedves emberek közösségével. Csodás életet kívánok nektek. Kérlek, emlékezzetek rá, hogy minden egyes nap rendkívüli módon számít, hogy megöregedni privilégium
- kezdte utolsó, előre felvett videóját. A végén pedig megköszönte rajongóinak azt, hogy vele tartottak az útja során, majd egy újabb fontos üzenetet adott át búcsúzóul:
Élj meg minden egyes napot. Egyszer halsz csak meg, de minden nap élsz. Számítson!
Bella 22 éves korában tudta meg, hogy rákos. Egy éven át vett részt kemoterápiás- és sugárterápiás kezeléseken, műtéteken, ám sajnos a rák tovább terjedt és már nem lehetett megmenteni az életét, írja az UNILAD.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.