A tragikus végkimenetelű baleset a 10-es főúton történt Piliscsabánál: információink szerint egy autó és egy kamion ütközött össze azután, hogy a kocsi - eddig ismeretlen okokból - áttért a szembejövő sávba. A Bors a helyiektől megtudta, hogy a kocsi borzalmasan összetört, az eleje szinte teljesen megsemmisült, a motortérből pedig vastag füstoszlop csapott fel.
A mentők, a tűzoltók és a rendőrök azonnal a helyszínre siettek, ahol kiderült, hogy az összeroncsolt kocsiban utazó három ember mindegyike benn ragadt:
Kamion és személyautó ütközött össze Piliscsabán, a 10-es főút belterületi szakaszának 24-es kilométerszelvényénél, a Feketefenyő utcában. A balesethez az esztergomi hivatásos tűzoltók vonultak, akik feszítővágó segítségével három embert kiemelnek a gépkocsiból
- közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Miután a tűzoltók kiemelték a három embert, azonnal átadták őket a mentőknek. Információink szerint az autót vezető sofőrön már nem lehetett segíteni, szinte azonnal életét vesztette, a hátul utazó fiatal férfi életéért azonban a helyszínen hosszú időn keresztül harcoltak.
Sajnos őt sem lehetett megmenteni: a mentősök minden küzdelme ellenére ő is a helyszínen hunyt el, míg az anyósülésen utazó középkorú férfit életveszélyes sérülésekkel, mentőhelikopterrel szállították kórházba.
A balesetben a teherautót vezető férfi is könnyebben sérült, úgy tudni, hogy őt is kórházba kellett szállítani. Lapunk úgy értesült, hogy a történtek után borzalmasan nézett ki a helyszín, még a később érkező kocsik is vastag törmelékhalmokon gázoltak át. Azt, hogy pontosan mi okozta a tragédiát, egyelőre nem tudni, a rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.