"A párom korábban velem csalta a feleségét, és most hozzám is hűtlen lett!"

szerető
PUBLIKÁLÁS: 2024. július 29. 20:30
A megcsalt nő ráadásul azon a napon jött rá a hűtlenségre, amikor megtudta, hogy babát vár.

Szokás mondani, hogy aki egyszer hűtlen lett, az utána nagy eséllyel a többi partnerét is meg fogja csalni. A The Sun nevű brit bulvárlap egyik olvasójával nemrég pontosan ez történt: a 36 éves nő a lap tanácsadójának írt levelében számolt be arról, hogy lett egy év leforgása alatt szeretőből barátnő, majd megcsalt partner, mialatt teherbe is esett hűtlen partnerétől.

sír, síró, nő, szomorú, szomorúság
A korábbi szeretőhöz is hűtlen lett a partnere (Képünk illusztráció)   Fotó: Unsplash.com

A levélíró elmesélte, a jelenlegi partnerével még egy tenisz klubban ismerkedtek meg: akkoriban neki is volt barátja, míg a férfi házasember volt. A kémia kezdetektől megvolt köztük, egy nap pedig – miután csaptak egy görbe estét – végül az ágyban kötöttek ki. A nő ezután lezárta a kapcsolatát a barátjával, a szeretője pár hónappal később elvált, így hivatalosan is összejöhettek, ám a tündérmeséhez illő befejezés elmaradt. A levélíró ugyanis nemrég rájött, hogy a férfinak viszonya lett az egyik kolléganőjével, már azután, hogy ők ketten összejöttek: minderre ráadásul azon a napon ébredt rá, amikor megtudta, hogy kisbabát vár.

Néhány hónapra különmentünk, mert egyszerűen nem tudtam túltenni magam a viszonyán. Szeretem a páromat, hat hónapos terhes vagyok, és szeretném, ha a kis családunk együtt lenne, de nem tudom túltenni magam azon, amit velem tett

írta a kétségbeesett nő, akit a barátja azóta biztosított arról, lezárta az affért, és beismerte, nagy hibát követett el, ennek ellenére a kétségek továbbra is mardossák őt.

Válaszában a tanácsadó, Deidre, rámutatott arra: ha meg akarják menteni a párjával a kapcsolatukat, ahhoz sok-sok időre és erőfeszítésre lesz szükségük: a megtört bizalmat ugyanis hihetetlenül nehéz újra helyreállítani.

Beszélgess a partnereddel, magyarázd el neki az érzéseidet, hogy lássa, van-e közös út előre, még akkor is, ha ez csak a baba érdekében történik

tette hozzá a szakértő.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.