veszély

Kiadták a figyelmeztetést az Androidra és az iPhone-ra! Nagy a veszélye, hogy csalók kezére játszik a telefonod

Létrehozva: 2024.06.16.

Ezekre a szempontokra mindenképpen oda kell figyelni.

Végre itt a nyár, sokan pedig már csomagolnak is, hogy nyaralni induljanak. A magyarok számára a nyaralás tekintetében a július és az augusztus számít fő szezonnak, ekkor megyünk külföldre, de már júniusban is előfordul, hogy repülőre szállunk. A legtöbb ember imád utazni, új helyeket, új ételeket, új kultúrákat felfedezni, manapság pedig az utazás elképzelhetetlen az okostelefonunk nélkül. Most azonban ezzel kapcsolatban súlyos figyelmeztetést adtak ki a szakértők! 

Komoly veszélybe keverhet bennünket a telefonunk

Elképzelni sem tudjuk a nyaralást a telefonunk nélkül. Ezen keresztül tartjuk ugyanis a kapcsolatot másokkal, ezen nézzük a térképet, ezzel fotózunk, és ezen keresztül osztjuk meg a közösségi médiában, hogy milyen szép helyeken jártunk. Amikor nyaralunk, sok veszélyre felkészíjük magunkat. A balesetek és megbetegedések miatt biztosítást kötünk, és számítunk arra is, hogy zsebtolvajok megpróbálják elcsenni az értékeinket. Arra azonban nem számítunk, hogy a saját telefonunk is képes elárulni bennünket. Pedig így van.

A szakértők most arra figyelmeztettek, hogy nagyon vigyázzunk, milyen hálózatra csatlakozunk külföldön. Más országokban ugyanis csábító lehet, hogy a roaming helyett az ingyenes Wifi-hálózatokon keresztül netezzünk, ezen keresztül azonban számos csaló, kiberbűnöző tudja letölteni az adatainkat, jelszavainkat. Ilyen esetben pedig akár anyagilag is megrövidíthetnek bennünket. Éppen ezért különösen fontos, hogy körültekintők legyünk, ha netezünk külföldön - írja a The Sun

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek