Kínos

Itt vannak a bizonyítékok: Magyar Péter hazudott, amikor hisztizve kirohant a tévéstúdióból – videó

Létrehozva: 2024.06.11.

Módosítva: 2024.06.11.

A baloldal legújabb üdvöskéje egyre botrányosabban viselkedik. Magyar Péter idegei elfáradhattak a választási kampányban.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy Magyar Péter képtelen elviselni azokat a szituációkat, amikor szembesítik őt a hazugságaival. Ennek adott tegnap is tanúbizonyságot, amikor fogta magát és sértődött kisgyermek módjára kiviharzott az ATV stúdiójából – írja a Ripost

Magyar Péter
Magyar Péter az ATV stúdiójában

Történt ugyanis, hogy – már sokadjára – a választási eredményváróján elhangzott beszédében Magyar Péter azt követelte, hogy másnapra kapjon interjú meghívást körülbelül az összes médiumhoz. Az ATV-t név szerint is említette. Az ATV választási műsorának műsorvezetője, Sváby András megjegyezte, hogy meglepte Magyar Péter kijelentése, mivel rendszeres vendége a csatornának a baloldali politikus. Mint mondta:

Már a hétfői Egyenes beszéd című műsorba is behívták, ahol együtt értékelnék a szavazás eredményeit.

Pszichó Peti be is ment a műsorba, ott azonban a beszélgetés elején Rónai Egon műsorvezető egy vastag paksamétát nyújtott át neki, ahol kigyűjtötték, hogy mikor szerepelt az ATV műsoraiban és mikor kapott meghívásokat. Rónai Egon megkérte, hogy fejezze be a kutyakomédiát, és ne vádaskodjon hazugságokkal. Magyar Péter ekkor már nagyon ingerült volt, majd amikor már nem tudott felelni, akkor fogta magát és kiviharzott a stúdióból.

A Mandiner megszerezte az említett dokumentumokat, amiben az alábbi bizonyítékok és konkrétumok szerepelnek:

  • Első meghívás, SMS: március 1. (válasz nem jött) 
  • Március 6. újabb SMS. (közben több telefonhívás) 
  • Március 7. újabb SMS Vona–Magyar vita szervezés vállalja, vagy nem? 
  • Március 8. vita SMS egyeztetés, mikor lenne jó? 
  • Március 17. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe 
  • Március 19. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe ezt mondta le, a tüntetés miatt 
  • Március 21. SMS meghívás az Egyenes Beszédbe – elfogadta, de lemondás nélkül tüntetést szervezett 
  • Március 26-án SMS-ben rákérdezett Szöllősi Györgyi, hogy akkor jön-e vagy sem, mert bár elvállalta, nem mondta le és nem reagált semmilyen megkeresésre. 
  • Március 27. meghívás előre májusra, az anyák napi tüntetés után
  • Április 18. Magyar Mártont hívtuk, mert szólt, hogy Ő intézi a sajtóját, innentől vele egyeztetett Szöllősi Györgyi telefonon és SMS-ben. Jeleztük, ha Magyar Péter nem tud jönni, akkor az EP-listán szereplő jelölteket is várjuk. 
  • Április 19. újabb SMS: jönnek-e az EP-listáról, mert nem kaptunk választ. 
  • Május. 2. SMS: Magyar Péter meghívása újra, emlékeztető SMS. 
  • Május 9. SMS Magyar Péter meghívása 
  • Közben többször beszélt Szöllősi Györgyi telefonon Magyar Mártonnal, hogy küldjön bárkit a listáról. Mivel ez nem történt meg, közvetlenül felhívtuk Tarr Zoltánt, a lista harmadik helyezettjét. Ő végül bejött május 8-án.
  • Az utolsó meghívások Seprenyi Anitának mentek, mert Ő lett a sajtósa, csak telefonon beszélt vele Szöllősi Györgyi. Május 15. után többször is. 
  • Március 13-án, április 8-án volt Szöllősi Györgyinél, május 31-én Rónai Egonnál. Június 7-én újra Szöllősi Györgyinél.

A videót itt tudod megnézni:

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek