Baloldal

Újabb bizonyítékok Bajnaiék és Magyar Péter szövetségére

Létrehozva: 2024.04.24.

Kiderült, hogy Magyar Péter adatkezelési tájékoztatóját az a Bárdos Barnabás írta, aki az egyik meghatározó figurája a Molnár Áron-féle noÁrnak, amely szervezet pedig a guruló dollárokból jócskán kistafírozott DatAdat egyik régi partnere.

Újabb fontos részlet bizonyítja tehát, hogy Magyarék a Bajnai Gordon nevével fémjelzett datadatos körrel működnek együtt.

Deák Dániel politológus hívta fel rá a figyelmet egy keddi Facebook-bejegyzésében, hogy a Talpramagyarok.hu adatkezelési tájékoztatójának pdf-változatában Bárdos Barnabás neve szerepel a szerző rubrikában. Bárdos pedig nem más, mint  a baloldali tüntetéseken rendszeresen feltűnő színész-aktivista  Molnár Áron mozgalmának, a noÁrnak a pénzügyekért felelős menedzsere. 
 

A noÁr embere is képbe került

 

A tevékenységét a minap beszüntető noÁrról ismert: azokkal az amerikai cégekkel dolgoztak együtt, amelyek érintettek voltak a dollárbaloldal-botrányban, vagyis a külföldről finanszírozott kampányfiaskóban.

A mozgalom adatkezelését a DatAdat végezte, így például a Bajnai Gordon érdekeltségébe tartozó céghálóhoz kerültek azoknak a személyes adatai, akik ezeket megadták noÁr webshopjában, akik előfizettek vagy feliratkoztak a mozgalom hírlevelére, vagy az ő felületükön regisztráltak valamely tüntetésre.

Magyarék múlt héten kipattant adatkezelési botránya néhány nap leforgása alatt terebélyesedett botránnyá. Az első dominó akkor dőlt el, amikor a Magyar Nemzet múlt csütörtökön megírta, hogy a datadatos csapat áll a Talpramagyarok.hu mögött. Ugyanis a mozgalom weboldalának adatkezelési tájékoztatójában a cégcsoporthoz tartozó két cég is szerepelt.


Lunda és Estratos
Ezek egyike az Estratos Digital GmbH, egy bécsi székhellyel alapított digitális ügynökség volt, amely főleg baloldali politikai mozgalmak segítésére koncentrál. Ügyvezetője Bajnai Gordon kormányának volt titokminisztere, a DatAdat-cégcsoport vezető figurája, Ficsor Ádám. 

A cégadatokból kiderül, hogy a vállalat gyakorlatilag azonos a DatAdat-cégcsoport korábbi osztrák leányvállalatával, a DatAdat GmbH-val, amelyet nemes egyszerűséggel átneveztek Ficsorék.


A cég tulajdonosi köre nem változott, az ügyvezető továbbra is az egykori baloldali titkosszolgálati miniszter, s az Estratos Digital székhelye is megegyezik a jogelőd DatAdat GmbH címével. Emlékezetes, ehhez az Ausztriában bejegyzett céghez érkezett az Amerikából küldött guruló dollárok jelentős része. A DatAdat GmbH-t bízta ugyanis meg Márki-Zay Péter Mindenki Magyarországa Mozgalma a baloldal kultúraváltónak titulált kampánya lebonyolításával. A bécsi székhelyű cég nem kevesebb, mint 1,4 milliárd forintot zsebelt be az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének mozgalmától.

Kihúzták a tájékoztatóból a datadatos cégeket
Magyarék mozgalmának adatvédelmi tájékoztatójában a feltűnő másik szervezet a Lundadonate.org, vagy röviden Lunda volt, amely a DatAdat által fejlesztett adománygyűjtő platform. A Lunda angol nyelvű oldalán, a Rólunk menüpontban korábban anyacégként még a DatAdat szerepelt, mára viszont az Estratos.

Miután mindez nyilvánosságra került felgyorsultak az események. Ugyanazon a napon – vagyis múlt csütörtökön – Szigetvári Viktor, 

a DatAdat ügyvezetője először közleményben tagadta, hogy a cégháló bármilyen üzleti kapcsolatban állna Magyarral vagy a mozgalmával, ám néhány órával később furcsa, önleleplezésnek is értelmezhető változás történt a Taplramagyarok.hu honlapján.

A mozgalom adatkezelési tájékoztatójából ugyanis hirtelen eltűnt az Estratos és a Lunda, miközben a változás tényét semmilyen módon nem jelezték a weboldalon.

 

Szürreális magyarázat, "fedősztori"?
Másnap a Mediaworks elérte Magyar Pétert, aki azzal a magyarázattal állt elő, hogy egy másik szervezettől gyakorlatilag lenyúlták az adatkezelési tájékoztatót. Szó szerint így fogalmazott: „Valakitől kaptunk egy adatvédelmi tájékoztató-mintát, és azt kitettük. Ennyi történt. Nem akartunk érte külön fizetni.” 


Magyarék tisztázatlan eredetű, részben vagy egészben kitöltött adatkezelési tájékoztatója jogszerűségi aggályokat is felvet. Amint Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke lapunk kérdésére korábban rámutatott: a Talpramagyarok.hu adatkezeleője mindazokkal szemben nem járt el tisztességesen és jogszerűen, akik a honlapon esetleg hozzájárulásukat adták az adatkezeléshez, amennyiben a dokumentumban tényleg nem valós információk voltak megadva.

Vélhető szabálytalanságok sora
További szabálytalanságok is történhettek, ugyanis időközben többen arról számoltak be, hogy a beleegyezésük nélkül kéretlen agitáló üzeneteket, hírlevelet kapnak Magyar Péter csapatától. Egyikük elmondta, hogy miután küldött egy üzenetet az [email protected] e-mail-címre, annak ellenére kapott szavazásra buzdító promóciós üzenetet, hogy ehhez nem járult hozzá. 

Pétervalvi Attila szerint ha történt ilyen eset, annak is megkérdőjeleződik a jogszerűsége, hiszen csak annak lehet hírlevelet küldeni, aki erre a szolgáltatásra egyértelműen jelentkezett.

 A NAIH elnöke azt is hangsúlyozta, hogy a politikai véleményre vonatkozó információ – mint amilyen például a hírlevélre történő feliratkozás – szenzitív adatnak minősül, ezért a kezelésének is szigorúbb követelményeknek kell megfelelnie.

Megsértett szuverenitás?
A datadatos kör Magyar Péter mozgalma körüli felbukkanását követően a Szuverenitásvédelmi Hivatal is vizsgálódni kezdett, nevezetesen a külföldi finanszírozási kísérlet gyanúját felvető információk miatt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714960816
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714960816
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191118_auto_resized.jpg
travelo.hu

Morcos, téli álmukból ébredő medvékkel küzdenek Japánban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191997_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Orlando Bloom Katy Perryről: „Semmiért nem cserélném el ezt a szerelmet!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák