Varga Judit: "Nem szerettem volna a személyes poklomat bemutatni az embereknek"

Varga Judit
PUBLIKÁLÁS: 2024. március 27. 20:25 / FRISSÍTÉS: 2024. március 27. 21:29
A volt igazságügyi miniszter részletesen beszélt a kapcsolati erőszakról, amit átélt.

Varga Judit megtörte a csendet: a politikus eddig csak a közösségi felületein beszélt arról, mit élt át Magyar Péter mellett, most azonban úgy döntött: Hajdú Péter vendégeként a Frizbi TV-nek ad exkluzív interjút, és részletesen beszél a kapcsolati erőszakról, amit elszenvedett. Hajdú a beszélgetés előtt felelevenítette: amikor Magyar Péter berobbant a köztudatba, még a politikai igazságtalanságoktól a feleségét védő férj képében tetszelgett. Azóta bejelentette: pártot alapít és egészpályás támadásba kezdett nem csak a kormány, de volt felesége, Varga Judit ellen is. Elsőként arra kérdezett rá: hogy élte meg azt, hogy Magyar titokban felvételt készített kettejük privát beszélgetéséről, majd ezt nyilvánosságra is hozta.

Varga Judit, Frizbi TV, YouTube
Varga Judit megtörte a csendet Fotó: YouTube

Nem kívánom senkinek, hogy valaha ilyen helyzetbe kerüljön, hogy a házastársa titokban róla hangfelvételt készít, azzal a céllal, hogy folyamatosan zsarolja

 – kezdte Varga, kiemelve: pontosan ez történt, Magyar folyamatosan zsarolta őt. Először azzal, hogy ne váljanak el, utána a saját pozíciói védelme érdekében, legutóbb pedig azzal, nehogy az asszony a nyilvánosság elé álljon a házasságuk részleteivel kapcsolatban.

– Maga a helyzet szörnyen megalázó. Komoly embernek tartottam magam, igyekeztem távoltartani magam a bulvártól, nem szerettem volna a személyes poklomat bemutatni az embereknek. Amiért itt vagyok, az az én családom tisztességének és igazságérzetének védelme – jelentette ki, hozzátéve: szüleinek nehéz volt elviselni már azt is, hogy Magyar Péterről minden cikk úgy jelent meg, hogy "Varga Judit volt férje".

A volt igazságügyminiszter kiemelte: hazugság, hogy "olaszos házasságuk volt, de szeretetteljes", illetve hogy "sírtak a bontóperen". Kapcsolatára Magyar Péterrel a következő szavakat használta: "fájdalom, lelki, kegyetlen bántalmazások, családi drámák." 

Varga Judit felidézte: minisztersége idején szinte napi szinten zsarolta a férfi a veszekedéseik során, hogy majd a nyilvánosságra hozza, mik hangzanak el köztük a négy fal között. 

Hajdú Péter kérésére Varga felelevenítette a kezdeteket Magyar Péterrel. Elmondta: eleinte egész más embernek ismerte meg őt, azonban idővel előjöttek a férfi azon tulajdonságai, ami korábban rejtve volt.

– Amikor megszületett az első gyerekünk, akkor volt az első igazi tőrdöfés – mesélte. Az asszony nem tudott betelni azzal a ténnyel, hogy van valaki, aki eddig nem volt, egy új élet, a férje azonban a nő lelkesedésére csak azzal reagált, hogy kritizálni kezdte, ahogy fogalmaz. Amikor pedig Varga sírva fakadt, annyit mondott: 

Sírjál csak, majd elmegy a tejed!

Hozzátette: Magyar eleinte nem kért bocsánatot, jellemzően úgy tett, mintha nem történt volna semmi. Később bocsánatot kért, két napig minden jó volt, aztán "újrakezdődtek a beszólások, a játszmák".

2013-ban próbáltak meg először elválni

Varga Judit elmondta: 2013-ban próbáltak először elválni, ám akkor a férfi kérésére végül a párterápia mellett döntöttek.

– Neki érdeke volt, hogy vele maradjak, mert rengeteget dolgoztam, rengeteg lehetőséget teremtetem az életben, szültem három gyereket, meghoztam neki azt a meleg családi otthont, amiben neki egy dolga volt, hogy mindig mindenben kritizáljon, hibát találjon. Közben a barátai, szülei megszerezték neki a megfelelő munkahelyeket, később pedig arra tekintettel kapott állást, hogy én milyen pozícióban vagyok. Ő ezt kihasználta.

Kiemelte: Magyar Péter nem csak ő kritizálta folyamatosan, hanem körülöttük, a baráti körükben mindenkit, ugyanakkor míg mindenki más kemény munkával jutott előbbre, ő semmit nem tett, csak a lehetőségeket használta ki.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.