"Végre újra mosolyog, játszik, csacsog" – Dubaji sütivel ünnepelte a névnapját SMA Tomika

SMA Tomika
PUBLIKÁLÁS: 2024. március 08. 13:00
A Galó család már Dubajban van, ugyanis ott fogja megkapni Tomika a csodagyógyszert. A kisfiú azonban tüdőgyulladást kapott, így a génterápia tervezett időpontja csúszni fog, ám Tomika már jobban van és a kórházat is elhagyhatta, sőt jutott idő a névnapi ünneplésre is.

Ahogy arról lapunk korábban beszámolt, SMA Tomika a légkondi miatt tüdőgyulladást kapott Dubajban. A kisfiút kórházban is kezelték, ugyanis légzéstámogatásra is szüksége volt. Tomika ebben a helyzetben is hősiesen helyt állt és minden erejével harcolt a betegség ellen. Kitartásának hála két héttel később már a szállodában lábadozhatott. Bár még nem lélegezhetett fel a család teljesen, a gyógyuló Tomika névnapját így is megünnepelték. 

Tomika nagyon örült, hogy végre elhagyhatta a kórházat  Fotó: Facebook/Együtt Tomikáért

 

Tomika kórházba került kezdődő tüdőgyulladással. A legijesztőbb ebben az, hogy március 4-én, délután még semmi sem látszott rajta. Este pici hőemelkedése volt és éjszaka kezdett el csúnyán köhögni

– árulta el korábban Hornischer Anikó, Tomika édesanyja.

Mivel a kisfiú egy hete is lázas volt, rögtön bevitték őket a kórházba, ahol az első meghallgatás után a röntgenben kötöttek ki, ahol azonnal kiderült, hogy a bal tüdején egy csúnya nagy folt éktelenkedik. A pulmonológus bakteriális felülfertőzésre gyanakodott így csak annyi időt kaptak, hogy összepakoljanak a szállodában és beköltözzenek a kórházba. Tomikának azonnali légzéstámogatást írtak elő. Most is minden erejével harcolt ellene, akárcsak az SMA-val. Borzalmas éjszakákon van túl a család, folyamatos köhögtetés, rezonancia, váladékszívás kellett, hogy csírájában elfojtsák és visszafordítsák a tüdőgyulladást. Mellette vénásan kapott infúziót és antibiotikumot. Kezdetben csövön keresztül akarták etetni, de szerencsére volt annyi ereje, hogy ezt elkerüljék.

– Tegnap Tomika pulmonológusa előrehozta a röntgent, mert látszatra már teljesen jól volt, csak nagyon köhögött még. Sajnos ez látszat marad csak, mert a bal tüdőlebenyén még mindig ott éktelenkedik az a csúnya folt, bár hála csökken a mérete. Még nem lélegezhetünk fel, hogy meggyógyult, kapott még egy heti antibiotikumot is és három féle hörgőtágítót. – adott hírt a kisfiú állapotáról az anyuka.

Szerencsére azonban a doktor úr úgy ítélte meg, hogy a további felépülést már a szállodában folytathatja, Tomika legnagyobb örömére. Így szerencsére a névnapját nem kellett kórházban töltenie. 

Nekünk az volt a legnagyobb ajándék, hogy végre elmehettünk picit sétálni és magunkba szívhattuk a napfényt.

– mondta Anikó, aki azt is elárulta, hogy Tomika végre jobban van, de nagyon félnek attól, hogy visszaesik, ezért karantént tartottak a szállodában.

A kisfiú és édesapja együtt ünneplik a névnapjukat  Fotó: Facebook/Együtt Tomikáért

A szállásunkon tartottuk a karantént, de ma olyan szépen sütött a nap, hogy úgy döntöttünk kell a friss levegő. Köhög még, meg picit rekedt a hangja, de már végre újra mosolyog, játszik, csacsog. 

– részletezte a kisfiú anyukája, aki azt is elmondta, hogy már tornázni is mennek, amitől picit tart, mert mindig a torna után lázasodott be. 

– Reméljük csak véletlen egybeesés, de holnap nagyon fogunk figyelni hol milyen erős a klíma. – zárta gondolatait Anikó.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.