Tragédia

„Arra ébredtem, hogy a fejem fölül vágják le az autó tetejét” – megszólalt a körmendi horrorbaleset túlélője

Létrehozva: 2024.01.04.

A körmendi rendőrség a halálos baleset szemtanúit keresi. A hírek szerint a szemközti sávba áttért autó sofőrje direkt okozta a frontális ütközést. Lapunknak a kórházi ágyában nyilatkozott a vétlen sofőr.

Súlyos sérülései vannak, és további műtétek is várnak még a körmendi autóbaleset vétlen sofőrjére, de ahogy ő fogalmaz: „életben vagyok”. Elnézve autóját a baleset utáni fotókon, ez hatalmas csoda. 2023. december 23-án délután a 86-os főúton, Körmend térségében két autó ütközött frontálisan: egy sötét színű autó ismeretlen okból áttért a szemközti sávba, ahol egy másik autóval karambolozott. A sötét színű autó egyik utasa a helyszínen életét vesztette, sofőrjét és másik utasát is súlyos sérülésekkel szállították kórházba, míg a vétlen autó sofőrje, Nikoletta szintén súlyos sérüléseket szenvedett. Mint arról a Borsonline múlt héten már beszámolt, az elhunyt utas egy ismerőse állítja, hogy a sötét színű autó sofőrje direkt tért át a szemközti sávba. „Eszter az elmúlt hónapokban már panaszkodott rá, hogy nagyon agresszív volt a férfi. Én úgy tudom, a rendőrök is nyomoznak ezzel kapcsolatban, hogy ő direkt okozta ezt a balesetet” – mesélte a döbbenetes részleteket Lajos. Lapunk most elérte a vétlen autó sofőrjét, Nikolettát.

A brutális balesetben egy ember azonnal életét vesztette Fotó: Police.hu

„Három kép van meg az egészről”

„Életben vagyok, ép a fejem, megvan minden testrészem” – sorolja Nikoletta, akinek mindkét combja, mindkét bokája, térdkalácsa is eltört, a karosszéria egy eleme átvágta a térdszalagját, rengeteg bordatörése van, és két medencecsontja is eltört. Egyelőre bizonytalan, mikor hagyhatja el a kórházat. A baleset után azonnal megműtötték mindkét lábát, de a jobb lábára még további műtét vár, amit akár több hónapos rehabilitáció is követhet. Nikoletta azt mondja, magából a balesetből mindössze három kép van meg neki.

Az első hogy egyszer csak kinyitottam a szemem és ott volt előttem a légzsák. Másodjára arra eszméltem, hogy levágják a fejem fölül az autó tetejét, harmadjára pedig a mentőautóban ébredtem fel, ahol az volt az első kérdésem, hogy mi történt velem 

– meséli Nikoletta, aki éppen hazafelé tartott Németországból, amikor a baleset történt. A férjével két autóval jöttek, a férfi előtte ment, úgy fordult vissza, amikor észlelte, hogy Nikoletta kocsija eltűnt mögüle.

A rendőrség a baleset szemtanúit keresi Fotó: Police.hu

Szemtanúkat keresnek

Nikolettát is kérdeztük természetesen arról, amit a másik autóban elhunyt nő ismerőse mondott lapunknak, hogy a másik autó vezetője szándékosan okozta a balesetet, ő azonban erről egyelőre nem szeretett volna beszélni a rendőrségi nyomozás miatt. A körmendi rendőrök közben a baleset szemtanúit keresik: 

„A Körmendi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya halálos közúti baleset gondatlan okozása gyanúja miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen. A baleset december 23-án 14 óra 20 perc körül történt a 86-os főúton, Körmend térségében. Az adatok szerint egy magyar férfi két utasával egy osztrák rendszámú, fekete Hyundai gépkocsival haladt a főúton Katafa felől Körmend irányába. Az 53-as kilométerszelvényben, egy egyenes útszakaszon ismeretlen okból áttért a szemközti sávba, ahol egy Katafára tartó, sötétszürke Hyundai gépkocsival frontálisan ütközött. Az ütközés miatt a fekete gépkocsi utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A balesetben további három személy súlyos-életveszélyes sérüléseket szenvedett. A körülmények teljes körű tisztázása érdekében a rendőrök azt kérik, aki látta a balesetet, jelentkezzen személyesen a Körmendi Rendőrkapitányságon vagy telefonon a nap 24 órájában elérhető, 06/94/414-040-es számon, illetve a Telefontanú ingyenes, 06/80/555-111-es zöldszámán vagy a 112-es központi segélyhívón!” - áll a police.hu közleményében.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek