Aktuális

Jó hírt kaptak a nyugdíjasok

Bors

Létrehozva: 2023.12.04.

Mintegy két és fél millió magyar nyugdíjasnak hamarabb elutalja az államkincstár az emelt összegű nyugdíjat.

Ma érkezik az előrehozott nyugdíj – írta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán hétfőn. Kiemelte: a novemberi, 3,1 százalékos kiegészítő nyugdíjemelés után ebben a hónapban már az emelt összeg érkezik a bankszámlára vagy a postástól.

Kitért arra is, hogy az idősek januárban újabb, 6 százalékos nyugdíjemelésre számíthatnak, februárban pedig a szintén emelt összegű 13. havi nyugdíjat is megkapják. "Az Orbán Viktor vezette kormány kiáll az idősek érdekeiért és megvédi a juttatásaikat"– olvasható a bejegyzésben. Azt is kifejtette, hogy eddig már öt alkalommal fizetett nyugdíjprémiumot a kormány.

Megjelent a kormányrendelet a péntek esti Magyar Közlönyben a nyugellátások és egyes más ellátások 2024. január havi emeléséről. Ebből kiderült, hogy 2024. január 1-jétől a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény alapján 6 százalékkal kell emelni a 2024. január 1-jét megelőző időponttól megállapított, számos nyugdíjszerű és egyéb ellátást. Így például

  • öregségi nyugdíjat,
  • özvegyi nyugdíjat,
  • szülői nyugdíjat,
  • árvaellátást,
  • baleseti hozzátartozói nyugellátást,
  • korhatár előtti ellátást,
  • szolgálati járandóságot,
  • rokkantsági ellátást,
  • rehabilitációs ellátást,
  • baleseti járadékot,
  • fogyatékossági támogatást.

Mintegy két és fél millió magyar nyugdíjasnak hamarabb elutalja az államkincstár az emelt összegű nyugdíjat - írja a Világgazdaság.

A jogosultak novemberben az októberi nyugdíjhoz képest átlagosan 78 ezer forinttal kapnak többet, februárban pedig érkezik a 13. havi nyugdíj.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17000947_auto_resized.png
origo.hu

Kemény üzenetet küldött Oroszország az amerikaiaknak, Ukrajna sorsa megpecsételődött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25479_resized.jpg?avcount=1709167814
origo.hu

Apró tangában és melltartóban mutogatja magát Kelemen Anna - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16995957_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a nap legcukibbja: így integet Kulcsár Edina vigyorgós kis Amarája - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17001759_auto_resized.png
hirtv.hu

Horn Gábor: Az Orbán-kormány nem pedofil + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17001405_auto_resized.jpg
ripost.hu

Eddig titokban tartotta: várandós a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16995730_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nem várt helyről kapott hatalmas segítséget Orbán Viktor

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25481_resized.jpg?avcount=1709167814
origo.hu

Felháborító: így édesgette magához a gyerekeket a szigetszentmiklósi pedofil

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16994324_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egy befőttesüvegben is készíthetsz rántottát – Nézd meg, hogyan!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25385_resized.jpg?avcount=1709167814
life.hu

A tartós megoldás: a hüvelyflóra regenerálása a mindennapokban (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25467_resized.jpg?avcount=1709167814
life.hu

A stressztől is felborulhat a menstruációs ciklusod ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16994771_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ők nyerték meg a lottó főnyereményét: családi átok sújtja őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/02/SiaDOkQIsti5Zajb0UqrkSqQ-hwlheZzoWpUGJezskk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZkYjc0MDlhODQzNzQzNjc4MTBiZjQzY2E4MjFjNjFj.jpg
Döntés

Káromkodva átkozta el a bírót – enyhítettek az olaszországi gyermekgyilkos anya büntetésén

https://cdn.borsonline.hu/2024/02/SO6NdQXPMjsSM5shk-WnzhLg01VdeUGBxEeQG3U9OFE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNTNiZGVhMDAzMjQyNmFhZmEzODU0MGYwOWQxZTJi.jpg
Nyoma veszett

Kétségbeesetten keresi a családja Ida nénit, aki nem először tűnik el: ez a szörnyű betegség kínozza