„Az utolsó szívdobbanásáig szerettük" – Motorbalesete miatt derült ki Beliánról, hogy végstádiumú daganatos beteg

elhunyt
PUBLIKÁLÁS: 2024. július 26. 20:15
A zánkai Szabadi Belián másfél éve ment Horvátországba motorozni két barátjával, ahol elesett. A jobb oldalán több helyen is törtek el csontjai, majd a műtét előtt észrevették, hogy bevérzett a mája is. Akkor derült ki, hogy a baj sokkal nagyobb, mint gondolták.

Fiatal motoros tragédiája rázta meg Zánkát. A 32 éves Szabadi Belián másfél éve szenvedett súlyos balesetet Horvátországban, ahol két barátjával motorozott. Belián az esésben összetörte a jobboldalát és bevérzett a mája, a vizsgálatok után azonban kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. Belián máján végstádiumú daganat van, másfél éve maradt. 

Belián imádta kiskutyáját, Mangót, aki betegsége alatt is végig mellette volt és vigyázott rá  Fotó: Családi fotóarchívum

„Számunkra olyan, mintha egy hosszabb túrára ment volna"

A szörnyű diagnózis után a család összetört. A szülők mindent megtettek, hogy Belián mihamarabb megkapja a szükséges kezeléseket. Édesapja végig támogatta fiát a baleset napján, majd minden egyes nap elment Zánkáról hozzá Horvátországba, amíg haza nem hozhatták. Édesanyja mindeközben minden követ megmozgatva intézkedett, hogy Belián minél előbb megkaphassa a kezelést. A fiatalember a törésekből pár hónap alatt felépült, a végstádiumú daganattal azonban fel kellett vennie a harcot. Belián másfél évig küzdött, június 6-án azonban örökre lehunyta a szemét. 

Nagyon nehezen viseli mindenki ezt a veszteséget. Nem fogadtuk el, nekünk ő még nem ment el. Számunkra olyan, mintha egy hosszabb túrára ment volna el és várjuk haza. Nagyon szeretett élni, imádta a kiskutyáját, Mangót, aki végig mellette volt és vigyázott rá, ahogy a családja és párja is. Aki ismerte, sosem felejti el egyéni humorát, életszeretetét

– emlékezett vissza sógornője, Bodrogi Vivien, aki hozzátette, hogy Belián határozott, vicces, karakán egyéniség volt. A motorozás a mindennapjai része volt, sportmotorokat szerelt, motor kipufogókat is csinált, munkáit nagyon szerették, sokan jártak hozzá.

Gyönyörű temetésen vettek végső búcsút a 32 éves, zánkai motorostól június 29-én  Fotó: Családi fotóarchívum

„Széles utat odafent, Belián"

Beliánt június 29-én kísérték el utolsó útjára a zánkai temetőben. A család úgy döntött, hogy motoros temetést szerveznek, amire az ország különböző pontjairól várták az embereket. Utolsó útjára motorbőgés közepette kísérték el, de volt olyan is, aki nem tudott ott lenni a temetésen, így otthon rótta le a tiszteletét Belián előtt. 

Most már az angyalokkal motorozol, legyen neked könnyű a föld. Széles utat odafent! Nyugodj békében

Sajnos nem tudok ott lenni, de ígérem 17:00 kor felbőgetem a motort az emlékére – írták sokan a szívszaggató videó alá, amit Vivien készített, hogy meghívja a motorosokat a temetésre.

Én csak kamionsofőr vagyok, de imádok motorozni, tervben van egy saját. Majd nyomom a kamionon a kürtöt érte

– búcsúztak az ország motorosai Beliántól.

– Nagyon hálásak voltunk mindenkinek, aki ott volt a temetésén, ismeretlenül is érkeztek motorosok Pécsről, ami azért nem itt van. Úgy érezzük, hogy szépre és meghatóra sikerült a búcsúztatója, de mi még nem fogadtuk ezt el. Nekünk ő még nem ment el…– zárta gondolatait Bodrogi Vivien, aki megható videót tett közzé a temetésről, ahol a motorosok kíséretében vettek végső búcsút Beliántól, a motorok szerelmesétől.

@vivienb0515 Nagyon szépen köszönjük mindenkinek, akik eljöttek Belián utolsó útjára!🖤 -azoknak, akik megosztották a videót, és a rengeteg együtt érzést!🖤 #foryou #fyp ♬ som original - BMH

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.