Dráma

„Soha életemben nem féltem még ennyire” – élet és halál között lebegett kislányuk születése után Kitti

H.N.ZS.

Létrehozva: 2023.12.05.

A kis Janka császármetszéssel jött a világra, ám a következő órákban nem pihenhetett édesanyja mellkasán. Kitti csak egy puszit adhatott tündéri kislányának, majd válságos állapotban az intenzív osztályra szállították.

Kitti és Attila múltja egészen az óvodáig visszanyúlik. A fiatalok együtt jártak óvodába, majd iskolatársakként egymásba szerettek. Attila iszonyúan büszke arra, hogy párjával 17 éve boldog és harmonikus kapcsolatban élnek.

Attilát földöntúli boldogság járja át kislánya közelében  Fotó: olvasói

A család mindenek felett 

Az életünk 7 évvel ez előtt még olyan volt, mint egy tündérmese, ám amikor készen álltunk a családalapításra, több nehézséggel is szembe kellett néznünk

– kezdett bele Attila, aki oly hosszú idő és oly sok csapás után apává válhatott és megérinthette a kislányát, Jankát. A pár korábban már elvesztett egy babát és sokáig úgy tűnt nem is lehet nekik, ám egyszer csak megtörtént a csoda, ám ez sem volt problémamentes, hiszen az anyuka veszélyeztetett terhes volt, ráadásul magas vérnyomás és inzulin probléma is előfordultak nála az áldott állapota idején. Azonban Attila, hogy mindennél jobban támogathassa, segíthesse kedvesét még szeretett hivatását is feladta és a rendőrséget a polgárőrségre váltotta. 

Tündérmeséből rémálom 

Az aggódó édesapa azt is elmondta, hogy párjának vérnyomás problémái is adódtak a terhesség alatt, emiatt bent is tartották a kórházban, majd a helyzet rosszabbra fordult, amikor Kitti méhlepénye elmeszesedett, ekkor született meg a döntés, hogy azonnali császármetszésre van szükség. A beavatkozás jól végződött, megszületett Janka, aki egészséges és gyönyörű

A sokk akkor jött, amikor kiderült, Kitti rengeteg vért veszített és terhességi mérgezést kapott.

Jankát ráfektették a mellkasomra, és ahogy meghallotta a hangom, azonnal kinyitotta a szemét, ez volt életem egyik legcsodálatosabb pillanata, bár kicsit beárnyékolta az, hogy Kitti csak egy puszira láthatta, és aggódtam is, mert nagy sürgés-forgás lett körülötte

 – idézte fel Attila a történteket, akit ezek után tudta meg, hogy az orvosok a párja életéért küzdenek. 

Kitti eddig csak egy puszit adhatott kislányának  Fotó: olvasói

Soha életemben nem féltem még ennyire. Napokig nem tudtam úgy beszélni, hogy ne sírnám el magam

– vallja be a Attila, majd elárulja, Kittit átszállították az intenzív osztályra, ahol sürgős vérátömlesztésre volt szüksége. A kórházi dolgozók tanácsára Attila elindított egy irányított véradást Kittinek, amit a Facebookon is megosztott. A felhívást az Országos Polgárőr Szövetség is közzétette, mely hatalmas összefogást eredményezett, és további 40 ezer megosztást hozott.

– Szeretném megköszönni elsősorban az Országos Polgárőr Szövetség támogatását, emellett köszönöm a megyei polgárőr szövetség elnökének és polgárőreinek, illetve a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei rendőr-főkapitányság dolgozóinak az önzetlen segítségét. Ez a hihetetlen eredmény nem jöhetett volna létre nélkülük, illetve a család, a barátok, és ismeretlen idegenek segítsége nélkül – hálálkodik Attila, aki korábban a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányságnál szolgált fegyveres biztonsági őrként. Kitti a Nyíregyházi Jósa András Tagkórház orvosainak és dolgozóinak munkájának és az országos összefogásnak köszönhetően mára túl van az életveszélyen.

Janka egy igazi tündér, eszik és alszik, ahogy kell. Tudja, hogy most jónak kell lennie

– zárja a férfi, aki túl van Janka első etetésén is. Attila otthon már mindent előkészített, a nyíregyházi otthonukban. Béke, harmónia és pihentető környezet várja a hazatérő családot.

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/fntVuSSyof9CmCXIkWW-D9il7fPrv8dViLmmUCh0_TM/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRmZmE1NTEwZjA1ZTQ0NGU5OWUzNzY5MjUyOTBhYzVj.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Szülés után egy nappal hunyt el egy egészséges anyuka: "Tudnom kell, hogy mi történt a lányommal!"

Az elhunyt nő családja szerint az orvosok hibáztak.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16976121_auto_resized.jpg
origo.hu

Erre senki nem számított, bejelentette az országos kivonulást a Pepco

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25273_resized.jpg?avcount=1708637418
origo.hu

Extrém esküvőre készül Delhusa Gjon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16977538_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi váltás: márciustól másképp lehet utazni a MÁV és a Volán járatain – itt vannak a részletek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16982203_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Jelenleg egyedül készülök" - klubot vált a Fradi korábbi nyerőembere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16978941_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül Magyarország fölé zuhan egy műhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25274_resized.jpg?avcount=1708637418
origo.hu

Kórházba került, műteni kellett a TV2 sztárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16981637_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ez Rácz Jenő kedvenc süitje - nem hiszed el, milyen pofonegyszerű!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25152_resized.jpg?avcount=1708637418
life.hu

Nem csak a tűrőképességeden múlik, hogyan éled meg a havivérzéssel és a PMS-sel járó fájdalmakat (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16978984_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megnyerték a kaparós sorsjegy fődíját, a lány kitagadta szerelmét a vagyonból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25153_resized.jpg?avcount=1708637418
life.hu

A hüvelyflóra sokszínűsége: a mikrobiomunk egyéni mintázata (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16980916_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Legyünk már kicsit kevésbé prosztók” – Óriási balhé alakult a 49 éves Marsi Anikó állítólagos terhessége miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/02/SRKJiABLjVeioh1TJOhUWDj__xzTpzd9JrA9GumGEEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU5MDEzNTk0OGRkOTQyOTJiNDlhMWEwNWQyZDQ1MDBl.jpg
Tragédia

Tragikus véget ért egy magyar nyugdíjas fürdőzése az uszodában

https://cdn.borsonline.hu/2024/02/ZKVxmSzfUp2Hfd3HnUVAH-t5A78sd2lT_EmgARuLNGw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE4MjdmZWQ4NWJhNjQ4ZGU4NjdjNmVjN2JmMmMwZDdk.jpg
Baleset

Tragédiába fulladt a munka Zalaegerszegen, élet és halál között lebeg három gyermek édesanyja