Ítélet

Elítélték a miskolci ámokfutót, aki miatt két rendőr maradandó sérüléseket szenvedett

Létrehozva: 2023.10.03.

Négy és fél év börtönbüntetésre ítélte a Miskolci Járásbíróság a tavaly márciusban rendőrautónak ütköző miskolci ámokfutót – tájékoztatta a Miskolci Törvényszék sajtótitkára kedden az MTI-t.

A közlemény szerint a férfi érvényes vezetői engedély nélkül vezetett a baleset éjszakáján. A városban ellenőrzést végző rendőrök egyike felismerte a járművet, mely néhány héttel korábban már kivonta magát az intézkedés alól, emiatt megkülönböztető fényjelzést használva követni kezdték, a vádlott autójával azonban nagy sebességgel menekülni kezdett.

A vádlott az üldözésébe bekapcsolódó, szintén megkülönböztető fényjelzést használó, szemből érkező rendőrautó felé kormányozta járművét, majd a vészfékezés után 120 kilométeres óránkénti sebességgel frontálisan nekiütközött.

A balesetben két rendőr maradandó fogyatékosságot eredményező sérüléseket szenvedett, míg az okozó jármű két utasa súlyos, illetve könnyű sérüléseket szenvedett – közölték.

rendőrség
Elítélték a miskolci ámokfutót / Fotó: Fehér Gábor

A bíróság a vádlottat közúti veszélyeztetés bűntettében, hivatalos személy elleni erőszak bűntettében és segítségnyújtás elmulasztása bűntettében mondta ki bűnösnek. Ítélethozatalkor enyhítő körülményként értékelte a férfi büntetlen előéletét, valamint a megbánó magatartását. A bíróság ugyanakkor súlyosbító körülményként vette figyelembe a közlekedési szabályok kirívó mértékű megsértését, valamint azt, hogy a cselekmény során több személy is megsérült.

A járásbíróság a szabadságvesztés mellett öt év járművezetéstől eltiltásra, valamint négy év közügyektől eltiltásra büntette a miskolci ámokfutót - közölte a törvényszék sajtótitkára.

https://cdn.borsonline.hu/2023/10/vJvkFKroyBGBZk6zXn72mScwaNenbYVQ3MuEg1fHurM/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhMjI5OTJkZmQwZTQxODI5NWEwOGU4N2FiYjZkNWZj.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Perceken múlt a kiskunfélegyházi férfi élete, hőstettet hajtottak végre a rendőrök

Életet mentettek a kiskunfélegyházi rendőrök.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755323_auto_resized.jpg
origo.hu

Valódi bizonyítékokat találtak az időutazásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22782_resized.jpg?avcount=1702170911
origo.hu

Bugyiban, melltartóban simogatja magát David Hasselhoff hatalmas mellű lánya - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756066_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem hagyja magát Károly: nem enged fia érzelmi zsarolásának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756142_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Tátva maradt szurkolók szája attól, amit Szoboszlai művelt az Anfielden

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756162_auto_resized.jpg
ripost.hu

Előkerült a királynő levele: megint hazudott Harry herceg és Meghan

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756041_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Óvodai transzügyi felvilágosítást finanszíroz a német családügyi minisztérium

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22783_resized.jpg?avcount=1702170911
origo.hu

Meztelen melleit mutogatja az online pornózásból élő szexi focistanő - galéria (18+)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755623_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. december 10.: A Halak együttérző, az Ikrek vásárol vasárnap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756416_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zenészek testőre volt, most nemzetközi sztár: Ő Ádám Security - Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22690_resized.jpg?avcount=1702170911
mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755259_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Az életét kapta tőlem ajándékba!" - vitát szított az anya, aki csak az egyik gyerekének ad karácsonyi ajándékot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22728_resized.jpg?avcount=1702170911
life.hu

Fontos nyomelem, amely elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/CVuCNEX8feAzxv-CrpbS5F41996WAUL1zHpfBtWcCPI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI3YWY0OTg3NmYyZTQwMWFiMjI5Yjc4MWMwMDllNGFj.jpg
Búcsú

"Klaudia a csillagok közé költözött"– különleges emléket állított csillagász feleségének Ferenc

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/b67KSytqLry-pGJmXPnMEqaoRZ4MyC-IbMn9ZqZN4CY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhkZDUwZTI1ZDhmMTQ4ZWM4ZDdkZDJiZDZkYzA1MDIx.jpg
Lángok

„Nem bírtam végignézni, ahogy az életem megsemmisül” - porig égett egy kétgyermekes család háza