Emlékezés

Szem nem marad szárazon: így néz ki most Baumann Péter sírja – fotó

KL

Létrehozva: 2023.10.03.

A BRFK a közösségi oldalán mutatta be a rendőr főhadnagy síremlékét.

Az egész országot megrázta az év elején, január 12-én késő este történt tragédia, amelyben Baumann Péter posztumusz rendőr főhadnagy életét vesztette. 2023. január 12-én 22 óra 11 perckor arról értesítették a rendőrséget, hogy Budapest XI. kerületében, egy Lecke utcai társasházban egy ott lakó férfi az egyik szomszéd lakás ajtaját beszakította, és be akart jutni oda. 

Baumann Péter szolgálatteljesítés közben vesztette életét Fotó: Máthé Zoltán / MTI

A támadó egy késsel megszúrt három rendőrt, ezt követően pedig az utcára menekült, ahol az egyik járőr figyelmeztető lövés után lábon lőtte, így sikerült elfogni a késelőt. Baumman Péter kórházba szállítását követően belehalt súlyos sérüléseibe. Pintér Sándor belügyminiszter nem sokkal később hősi halottá nyilvánította, és soron kívül rendőr főhadnaggyá nevezte ki a néhai rendőr főtörzsőrmestert.

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/0kWWMJ_jgT-4AeEaavglWpl4EX0BLF_NZSLMLiz5QzM/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZhYjMyMzM3OTQxNzQ1MGE4OWQ1MzAxMjU5NzRkOWM5.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Most először szólalt meg Baumann Péter családja - sírva mesélték el a történteket

Mindeddig nem tudtak beszélni a fájdalmukról.

Baumman Pétert a mátészalkai temetőben helyezték örök nyugalomra. A Budapesti Rendőr-főkapitányság most a közösségi oldalán tudatta, hogy elkészült a posztumusz rendőr főhadnagy síremléke.

Visszahozni őt, sajnos nem lehet. Méltóképp emlékezni rá - igen. A mátészalkai temetőben elkészült hősi halottunk, Baumann Péter r. főhadnagy síremléke. A fekete gránit ünnepélyes főhajtás az emberi helytállás előtt, intő mementója értelmetlen erőszaknak, jóvátehetetlen bűnnek

– írta a BRFK a Facebook oldalán.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16719140_auto_resized.jpg
origo.hu

Szinte felismerhetetlen legújabb képén a pornómodell Molnár Anikó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22398_resized.jpg?avcount=1701317712
origo.hu

Mindent megmutat az RTL Klub bukott sztárja, pornómodellként keresi a pénzét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16716699_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Döbbenetes történetet mesélt Berki Krisztiánról a Viszkis - "Krisztián úgy bepalizott, mint soha, senki"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16716540_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő pletyka terjed: Vajna Timinek köze van ahhoz, ami Damu Roland sírhelyén történik?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16717198_auto_resized.jpg
vg.hu

Újraszámolták a magyar üzemanyagárakat: decembertől olcsóbb lesz a benzin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22403_resized.jpg?avcount=1701317712
origo.hu

Szuperszexik és ultragazdagok: mutatjuk a TOP 10 futballista feleséget saját vagyonuk szerint!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16717196_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Undorító pékséget találtak itthon: ha ettél itt, ne nézd meg ezt a videót!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22387_resized.jpg?avcount=1701317712
vg.hu

A COVID-19 jelentős veszteségeket okozhat a cégeknek, amelyek azonban elkerülhetőek vagy csökkenthetőek lehetnek (X)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22032_resized.jpg?avcount=1701317712
life.hu

Csoda összetevőkből állította össze legújabb termékcsaládját a kozmetikai cég(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22393_resized.jpg?avcount=1701317712
life.hu

Túl sokat stresszelsz? A szervezeted jelzi, ha ideje megállni(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22204_resized.jpg?avcount=1701317712
life.hu

A PMS-barát étkezés, ami a súlykontrollban is segítségedre lehet(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/11/cbleOV0rFsOeDnCoTaoI-B63YQr02KZGmyH_fTlNSvU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU5MzBiNjg5YzAxNjQ1YTY4MzBjMTYwMTQ3YWY3MmY3.jpg
Hős

Megható: Csokit gyűjtött sorstársainak az agydaganattal műtött Zsombi

https://cdn.borsonline.hu/2023/11/EHjOTPBeaKiYJuJ24MchaG_-zi_9B-y9N0lPNdaXQdI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJhMzk4ZGIxOTA0MDRhN2JhNTM5YTFiMGYxNWUwMjhl.jpg
Gyász

"Sosem látja felnőni a fiait" - ikergyermekeket hagyott hátra a téti baleset fiatal áldozata