Demográfiai csúcs

Orbán Viktor: A gyerekekért vívott csata nem a zsebben, hanem a szívben dől el

WB

Létrehozva: 2023.09.14.

156 ezerrel több gyermek született a családpolitikai intézkedésekkel, mint ha azokat nem vezettük volna be - mondta Orbán Viktor a budapesti demográfiai csúcson.

Két év telt el azóta, hogy legutóbb konferenciát tartottunk. Azóta a világ megváltozott, egy háború árnyékában vagyunk – fogalmazott Orbán Viktor a budapesti demográfiai csúcson. A miniszterelnök kiemelte, hogy szerencsére jó dolgok is történtek, így az olasz jobboldal megnyerte a választásokat, ez az utolsó pillanatban történt.

A két ország közötti barátság veretes, mert mindkét nemzet a szabadságharcosok hazája. Mindkét országban tudják, hogy tekintély nélkül nincs szabadság, és a családok a nemzetek alapjai 

- jegyezte meg.

Orbán Viktor beszélt arról is, hogy Bulgária az illegális migráció elleni védelemben, és az energiabiztonság terén is fontos partnere Magyarországnak. A magyar kormányfő külön köszöntette az azeri és a bosnyák küldöttséget is. – Magyarország lelkiismereti ügynek tekinti a keresztények védelmét világszerte. Magyarország a családok melletti kiállás egyik erős bástyája a világban, a támadások csak megkeményítenek minket – hívta fel a figyelmet.

Elképesztő képtelenségek a liberális elittől

Európát még mindig egy progresszív és liberális elit vezeti - mondta Orbán. Európa fontos kérdései helyett mindenféle sületlenséggel és képtelenséggel van ez az elit elfoglalva - tette hozzá. A szovjet időkben a folyók folyásrendjét akarták megváltoztatni, míg az EP arról döntött, hogy a férfiak szülhetnek. Mindkét dolog hatalmas képtelenség - hívta fel a figyelmet a kormányfő. Orbán Viktor szólt arról is, hogy az Eurobarométer mérései sem olyan kérdésekkel foglalkozik, amelyek az embereket érdeklik, hanem csak az elit félelmeit vetik ki.

Az európai polgárokat az érdekli, hogyan tudnak biztonságban élni, és családot alapítani, mégsem ez a legfontosabb dolog az európai politikában

 - mondta a kormányfő. A nyugati politikát mára a liberálisok meghekkelték antropológiai és stratégiai értelemben. A progresszív liberálisok elterjesztették azt, hogy az egyén a legfontosabb - tette hozzá. Orbán Viktor szerint a liberálisok mindenben zsarnokságot látnak, akik az egyéni vágyakat korlátozni akarja. A korlát fogódzkodót nyújt az élet nehézségeiben is - tette hozzá. A szabadsághoz legalább két ember kell, mert aki egyedül van az magányos - fejtette ki a kormányfő.

A nyugati elitek gondolkodása kész agyrém

A liberálisok félelmeket keltenek a jövőt illetően - mondta Orbán Viktor. A stratégiai szintű félelem fenntartása a liberálisok legfőbb célja - tette hozzá.
 

A nyugati elitek gondolkodása kész agyrém.

Ez a gondolkodásmód abban akadályoz meg minket, hogy a demográfia kérdését egyáltalán azonosítsuk, mert ehelyett karbonkvótákról és genderkvótákról beszél az európai elit - fejtette ki a kormányfő. Orbán Viktor szerint a demográfiai fórum foglalkozik a legfontosabb kérdésekkel.

Magyarország az a hely, ahol a jövő konzervatív politikáját kifejlesztik - ismertette Orbán Viktor. A kormányfő szólt arról is, hogy öt célt tűzött ki a demográfiai politika. 2010 óta a gyermekes családok jövedelme megduplázódott, míg a többgyermekes családoké háromszorosára nőtt - tette hozzá. Minden ötödik család új otthonhoz jutott - ismertette Orbán Viktor. Magyarországon az édesanyákat fenyegető legnagyobb veszély, hogy egyedül kell a gyermeküket nevelni. Mára négyből három gyerek családba születik.

Ezzel párhuzamosan bevezettük a négygyermekes anyákra az adómentességet, és a tervek között szerepel, hogy ezt kiterjesztjük a háromgyermekesekre is.

ORBÁN Viktor
Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond az V. Budapesti Demográfiai Csúcs első napján a Szépművészeti Múzeumban 2023. szeptember 14-én. Fotó: Koszticsák Szilárd

Orbán Viktor: A gyerekekért vívott csata nem a zsebben, hanem a szívben dől el

Magyarország alkotmányban rögzítette, hogy védi a családot, és az anya nő és az apa férfi - mondta Orbán Viktor. A gyermekvédelmi népszavazáson pártokon átívelő összefogás jött létre a gyermekek megvédése érdekében. 156 ezerrel több gyermek született a családpolitikai intézkedésekkel, mint ha azokat nem vezettük volna be - tette hozzá.

Mindezek mellett még mindig nagyon nehéz kihívás előtt áll az ország, mert még nem értük el a mágikus 2,1-es termékenységi arányszámot.  

Most azon dolgozunk, hogyan fejlesszük tovább a családpolitikát, és egy második szakaszt kell indítanunk - tette hozzá.

A gyerekekért vívott csata nem a zsebben, hanem a szívben dől el. Le kell váltani azt a liberális diskurzust, ami a gyermekvállalásban egy korlát

- mondta a kormányfő. 

Nincs esélyünk arra, hogy a jelenlegi liberális eliteket meggyőzzük, hanem egyszerűen félre kell tolni őket - mondta Orbán Viktor. Kurzusváltásra van szükség, hogy családbarát és konzervatív erők kerüljenek hatalomra minél több országban - tette hozzá.

A családbarát erők nyerjék meg otthon a választásokat, majd pedig csináljunk meg közösen az európai családpolitikai fordulatot.

Novák Katalin: Ma a családok szabadságharcát vívjuk

A családpártiság legyen nemzeti minimum! - hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök csütörtökön, a Budapesti Demográfiai Csúcs nyitónapján a Szépművészeti Múzeumban. "Egymás és a családok szövetségeseiként vagyunk ma együtt" - mondta a köztársasági elnök, hozzátéve: ma a családok szabadságharcát vívjuk. Kiemelte: a fejlett világba beköszöntött demográfiai tél most jégkorszakba fordul, pedig ha nincs gyermek, nincs jövő. Novák Katalin emlékeztetett, hogy 

szabadságharcos elődeink örökösei vagyunk, s az ő életükön keresztül megtanultuk: a magyarok nem ingyen kapják a szabadságot, újra és újra meg kell küzdenünk érte.

Az 1848-as forradalom és szabadságharc mintájára Novák Katalin tizenkét pontban fogalmazta meg, hogy mit kívánnak a magyar családok. Novák Katalin elmondta, hogy az ötödik alkalommal megvalósuló Budapesti Demográfiai Csúcson minden a szabadság körül forog. Felidézte azokat a "családellenes időket", amikor a gyermekei is születtek, 2004-ben, 2006-ban és 2008-ban. Felidézte, hogy akkor törölték el az otthonteremtés támogatását, lerövidítették a gyermekkel otthon tölthető időszakot, nőttek a családok anyagi terhei, megszűnt az alig megszokott biztonságérzet, egyre kevesebben merték vállalni a házasság kötelékét, történelmi mélypontra zuhant a gyermekvállalási kedv.

Novák Katalin kiemelte, hogy

a magyar családok azonban nem hagyták magukat, szabadságharcba kezdtek, kiálltak a biztonságos jövőért. Civil mozgalmak indultak, családszervezetek alakultak, életre hívták a Népesedési Kerekasztalt.

"Egy olyan országot harcoltak ki, ahol érték az emberi élet" - mutatott rá Novák Katalin, hozzátéve: a családok szabadságharca nem volt hiábavaló, családbarát fordulat történt Magyarországon. A házasságkötések száma tíz év alatt megduplázódott, az abortuszoké felére csökkent, egyre kevesebb lett a válás, nálunk nőtt legjobban a gyermekvállalási kedv Európában, több lett a nagycsalád és nőtt az életszínvonal - ismertette a részleteket Novák Katalin.

NOVÁK Katalin
Novák Katalin köztársasági elnök beszédet mond az V. Budapesti Demográfiai Csúcs első napján a Szépművészeti Múzeumban 2023. szeptember 14-én. Fotó: Koszticsák Szilárd

Nem ért véget a szabadságharc

"A családok szabadságharca azonban nem ért véget" - mutatott rá, kiemelve: a családok újra és újra készek harcolni, ha veszélyben érzik a jövőt, "a jövő pedig veszélyben van" - mondta. A fejlett világba beköszöntött demográfiai tél most jégkorszakba fordul - hangsúlyozta Novák Katalin, hozzátéve: miközben kongatják a vészharangokat a klímaváltozás miatt, a világ valódi és visszafordíthatatlan megváltozására alig figyel valaki. "Ha a gyermektelenség válik általánossá, ha továbbra is évről-évre kevesebb gyermek születik majd, mint ahányan eltávoznak, szeretett és biztonságosnak hitt világunk szertefoszlik" - fogalmazott.

 Ha nincs gyermek, nincs jövő. A Földre is csak akkor van értelme vigyáznunk, ha vannak gyerekeink, unokáink, akiknek továbbadhatjuk" 

- közölte.

Szólt arról is, hogy a demográfiai jégkorszak egyre védtelenebbül ér bennünket, "életünk tartóoszlopai, keresztény kultúránk alapvetései recsegnek-ropognak, s ha nem vigyázunk kikezdhetetlennek hitt értékeinkre, önként feláldozzuk magunkat még azelőtt, hogy a beköszöntő jégkorszak áldozataivá válnánk". A szabadságharcos családok azonban nem hagyják magukat, nem adják a templomot és nem adják az iskolát, vissza fogják venni mindazt, ami a családoké - hangsúlyozta Novák Katalin.

A köztársasági elnök emlékeztetett arra, hogy a bibliai tizenkettes szám a magyar szabadságharcok történetében is jelentős szerepet játszik, 175 évvel ezelőtt, 1848-ban a forradalom és szabadságharc idején 12 pontot fogalmaztak meg hőseink. Ez a magyar szabadság vastörvénye - hangsúlyozta Novák Katalin, hozzátéve: a magyar családok szabadságharcának is legalább tizenkét alapvetése van, olyan követelések, melyek tartós megvalósulása a családpártiság alapja lehet.

12 pont

A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK 12 PONTBAN FOGALMAZTA MEG, HOGY MIT KÍVÁNNAK A MAGYAR CSALÁDOK: elsőként a nevelés szabadságát, azt, hogy a gyerekek nevelése a szülők joga, felelőssége és kötelezettsége legyen, amelyben nincs helye semmiféle ideológiának. "Nem hagyjuk, hogy gyermekeinket megfosszák az önazonosságukból fakadó biztonságérzettől, aki kislánynak született, nőhessen fel lányként, aki kisfiúnak, fiúként" - folytatta a köztársasági elnök, hozzátéve: a magyar családok családpárti döntéshozókat követelnek, akik nem lázítanak a családok ellen. A családpártiság legyen nemzeti minimum - hangsúlyozta.

A következő pont a magyar családok képviseletére vonatkozik itthon és külföldön: Magyarország ne adja hozzájárulását családellenes döntésekhez! A biztonságra vonatkozó követelésben Novák Katalin kiemelte: óvodáink, iskoláink, falvaink, városaink, országunk és határaink legyenek biztonságosak, ne kelljen aggódnunk gyermekeinkért és idősödő szüleinkért. Kapjanak megfelelő lehetőségeket a gyermekesek is, ne járjon rosszabbul az, aki gyermeket vállal annál, aki önként lemond erről. A gyermekvállalás ne válhasson szegénységi kockázattá - hangsúlyozta Novák Katalin, hozzáfűzve: ne legyen anyagi akadálya a vágyott gyermekek megszületésének.

AZ ÁLLAMFŐ AZ IDŐSEK MEGBECSÜLÉSÉRE IS KITÉRT, VALAMINT VALÓDI VÁLASZTÁSI SZABADSÁGOT KÉRT A NŐKNEK, HOGY A MUNKA MIATT NE KELLJEN LEMONDANIUK A GYERMEKRŐL, SEM A GYERMEK MIATT A MUNKÁRÓL.Felhívta a figyelmet a saját otthon biztonságának megvédésre és a fiatalok segítésére az otthonteremtésben. Emellett versenyképes köznevelést, szakképzést és felsőoktatást, korszerű egészségvédelmet kért, kiállást azok mellett, akik az átlagnál nehezebb körülmények között élnek és figyelmet a határon túli magyar családoknak. Novák Katalin kiemelte, hogy "a családbarát szövetség kiterjed az egész világra", s a demográfiai csúcson résztvevők jelenléte azzal a reménnyel tölti el, hogy nem vagyunk egyedül. Isten éltesse a családokat - zárta gondolatait.

Meloni: A gyermekek nélkülözhetetlenek

Fontos, hogy olasz szempontból kulcsfontosságú kérdések kerülnek napirendre. Ezek pedig a család és a demográfia. A célunk, hogy egy lényeges kulturális változás induljon el a családok területén, mert súlyos demográfiai válság sújtja Olaszországot és a nyugatot is – fogalmazott Giorgia Meloni, olasz miniszterelnök a ma kezdődött budapesti demográfiai csúcson. Beszédében a magyar államfőt méltatta, hangsúlyozva, hogy Novák Katalin nagyszerű édesanya és politikus, akit Orbán Viktor miniszterelnökkel együtt nagyon jó barátjának nevezett.

A politikus rámutatott arra, hogy a születések számának a visszaesése miatt kialakult egy családellenes hangulat, és a gyerekek nagyon sokszor a szegénységbe születnek.

A család képe folyamatosan elhalványult, az állampolgárokat fogyasztóként jelenítik meg, elsősorban az individuális dimenzió hangsúlyozódik

- mutatott rá.

Jelezte azt is, hogy a gyermekek nemcsak az új generációt jelentik, hanem nélkülözhetetlen elemei a szociális jólétnek is. – Ha a gyermekek egyre kevesebben vannak, akkor a fejlettebbeknek mondott országok gyorsított úton haladnak a bukás felé. Ezt nem lehet csak egy materiális szemüvegen nézni. A demográfia nem csupán egy kérdés, hanem a kérdés, amelyen a nemzet múlik – fogalmazott Meloni.

A család képe fokozatosan elhalványul

Biztos emlékeznek rá, amikor néhány éve egy kicsit népszerűbb lettem, azt mondtam egy beszédemben: Giorgiának hívnak, anya vagyok, olasz vagyok és keresztény, és ezt senki nem veheti el tőlem. Valaki erre a mondatomra zenét írt, hogy megtámadjanak, ám a dolog az ellenkezőjét váltotta ki, mert sok ember pozitívnak tartotta ezeket a szavakat – hívta fel a figyelmet az olasz miniszterelnök.

Mint mondta, olyan korszakban élünk, ahol minden, ami meghatároz minket, fenyegetésnek és támadásnak van kitéve, ami veszélyes az identitásunkra nézve: nemzeti, családi és vallási identitásunkra nézve is. Kiemelte, hogy ez az, ami újra felhívja a figyelmet a jogainkra, és előhívja belőlünk a képességeinket, hogy harcba szálljunk a jogaink megvédéséért.

Óriási harc, hogy megvédjük az emberiséget, a jogainkat, a nemzetet, a családunkat, Istent kell megvédenünk, és mindazokat az elemeket, amelyek felépítették a civilizációnkat. Meg akarnak minket győzni arról, hogy nem menő dolog erről a témáról beszélni, hogy ez valami retrogád lépés – jegyezte meg Meloni.

– Miért van az, hogy az emberek azt állítják, hogy szeretnének gyereket, aztán ezek a gyerekek nem születnek meg? Már olyan fázisban vagyunk, amikor folyamatosan fogy a társadalmunk. A gazdagabb nemzetek azok, ahol az embereknek kevesebb gyerekük születik, ezért kell mobilizálni az erőforrásokat, a családok és a gyermekek támogatására, úgy ahogy Magyarország tökéletesen példázza – tette hozzá.

A család a biztonság záloga

Az olasz miniszterelnök emlékeztetett, hogy Ferenc pápa budapesti apostoli látogatása során bemutatta, hogy változhatnak a dolgok, ha akarjuk, hogy ezek változzanak, ahhoz akaratra és bátorságra van szükség, hogy meghozzuk a szükséges, helyes lépéseket, intézkedéseket és a kellő mértékű befektetéseket. – Köszönhetően a magyar kormány intézkedéseinek, Magyarországon sikerült visszafordítani az egyre csökkenő, születési arányszámot, növekedett a házasságkötések száma, a foglalkoztatások száma és a nők foglakoztatásának mértéke is növekedett – szögezte le Giorgia Meloni.

A CSALÁD A BIZTONSÁG ZÁLOGA. EZ EGY NAGYON FONTOS GONDOLAT, KÖSZÖNET EZÉRT NOVÁK KATALINNAK- fogalmazott az olasz miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy a gyermekek nem korlátok, hanem erősebbé teszik a nőket a munkában is, amit végeznek. Beszélt arról is, hogy nagy érdeklődéssel és csodálattal figyelik a magyar családügyi intézkedéseket, s immár ők is a családi élet és a magánélet egyensúlyát próbálják az intézkedésnek közepébe helyezni, és így szeretnének egy kulturális változást elérni – mutatott rá.

Az elmúlt néhány nap során megdöbbentett engem az 1956-al való történések felemlegetése, egyetértek Orbán Viktorral és Novák Katalinnal, ugyanis egy felkelés volt azokkal szemben is, akik az emberek identitását akarták tönkretenni – hívta fel a figyelmet Meloni. Mint mondta, vannak a történelemnek olyan oldalai, amelyeket semmilyen propaganda nem tud kitépni. Meg kell osztani azt a tapasztalatot, amit ma itt Magyarországon látunk, Európának akcióba kell lendülnie, lépéseket tennie, a születési számokra kell fókuszálni, a családokra. Be kell bizonyítanunk, hogy megértettük a kulturális és szociális kihívás mértékét – zárta beszédét az olasz miniszterelnök.


 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek