Gyász

Elviselhetetlen a fájdalma a megvakított kemecsei édesanyának, újra gyászol

Kóré Károly

Létrehozva: 2023.09.28.

Egy hét alatt vesztette el mindkét nagymamáját a volt párja által megvakított kemecsei édesanya. Lakatos Gabriella vigasztalhatatlan.

Egy hét alatt veszítette el mindkét nagymamáját a volt párja által megvakított Lakatos Gabriella. A múlt héten arról számoltunk be, hogy egy gyors lefolyású betegség magával ragadta az apai nagyszülőt. Mikor ez bekövetkezett, szintén kórházban ápolták a fiatal lány másik nagymamáját is. A család vigasztalhatatlan.

Lakatos Gabriella
Kemecse
megvakított
Lakatos Gabriella

Mama maga volt a jóság. Mindenki idősek, fiatalok, kicsik is Maminak hívták. Nagyon mély szegénységben nevelkedett a sok testvérével

 – mondta a Borsnak Róbert, Gabriella bátyja, és hozzátette, hogy az idős asszony sosem tudta feldolgozni élete legnagyobb tragédiáját, amikor az egyik gyermeke néhány hónapos korában meghalt.

- Ő tanított meg imádkozni, csendességben keresni az Istent. Egész élete betegséggel, szenvedéssel telt. Nem is tudom, honnan merítette az erejét. Bárkivel szembement értünk, ha kellett a saját szüleinkkel is. Megtanított minket az életre és arra, hogy a család mindennél fontosabb – emlékezett vissza Róbert.

A szeretett nagyszülő egy hónappal ezelőtt nagyon rossz állapotban feküdt a kórházban. Kétszer került az intenzív osztályra, az egyik alkalommal kómába esett. Lemondtak róla az orvosok, de megkentem szent olajjal és imádkoztam érte. Másnap felébredt a kómából. Még lelélegeztetőgépen volt, de az állapota rohamosan javult, amit a kezelőorvosa csodaként élt meg – jelentette ki Róbert.

Lakatos Gabriella
Kemecse
megvakított
Robi
 

A nagyszülő azt tervezte, ha kiengedik, Gabriellához költözik, ám szombat hajnalban leállt a szíve. A megvakított lány és szerettei hisznek a feltámadásban, és biztosak benne, hogy mindkét elhunytjukkal találkoznak még.

Mint azt a Bors megírta, Lakatos Gabriellát azok után támadta meg Gy. Attila, hogy a lány nem volt hajlandó visszavonni az elrablásáért tett feljelentést, és nem is kívánt visszamenni a férfihoz. A bűnöző a lányt brutálisan megverte, majd minkét szemét puszta kézzel kinyomta.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16720273_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes és borzasztóan kínos, ami a világ egyik legjobb csapatával történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22402_resized.jpg?avcount=1701321311
origo.hu

Terrorriadó Németországban: karácsonyi vásárokra támadnak iszlamista gyilkosok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16719399_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Jákob Zoli egy másik Nagy Ő-s nő után érdeklődik?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16720026_auto_resized.png
hirtv.hu

A katasztrófavédők elakadt autókat és buszokat mentettek Borsodban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16716435_auto_resized.jpg
ripost.hu

Találd ki, hogy Magyarország hányadik a legbiztonságosabb országok listáján, ha Norvégia a 24.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16720025_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk: Daniel Freund Orbán Viktorral kel és fekszik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22403_resized.jpg?avcount=1701321311
origo.hu

Szuperszexik és ultragazdagok: mutatjuk a TOP 10 futballista feleséget saját vagyonuk szerint!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16717480_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ezekben az órákban a legforgalmasabb a Lidl: jól jársz, ha elkerülöd ilyenkor a boltot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22387_resized.jpg?avcount=1701321311
vg.hu

A COVID-19 jelentős veszteségeket okozhat a cégeknek, amelyek azonban elkerülhetőek vagy csökkenthetőek lehetnek (X)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22032_resized.jpg?avcount=1701321311
life.hu

Csoda összetevőkből állította össze legújabb termékcsaládját a kozmetikai cég(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22393_resized.jpg?avcount=1701321311
life.hu

Túl sokat stresszelsz? A szervezeted jelzi, ha ideje megállni(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22204_resized.jpg?avcount=1701321311
life.hu

A PMS-barát étkezés, ami a súlykontrollban is segítségedre lehet(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/11/cbleOV0rFsOeDnCoTaoI-B63YQr02KZGmyH_fTlNSvU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU5MzBiNjg5YzAxNjQ1YTY4MzBjMTYwMTQ3YWY3MmY3.jpg
Hős

Megható: Csokit gyűjtött sorstársainak az agydaganattal műtött Zsombi

https://cdn.borsonline.hu/2023/11/EHjOTPBeaKiYJuJ24MchaG_-zi_9B-y9N0lPNdaXQdI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJhMzk4ZGIxOTA0MDRhN2JhNTM5YTFiMGYxNWUwMjhl.jpg
Gyász

"Sosem látja felnőni a fiait" - ikergyermekeket hagyott hátra a téti baleset fiatal áldozata