Gyász

Elviselhetetlen a fájdalma a megvakított kemecsei édesanyának, újra gyászol

Kóré Károly

Létrehozva: 2023.09.28.

Egy hét alatt vesztette el mindkét nagymamáját a volt párja által megvakított kemecsei édesanya. Lakatos Gabriella vigasztalhatatlan.

Egy hét alatt veszítette el mindkét nagymamáját a volt párja által megvakított Lakatos Gabriella. A múlt héten arról számoltunk be, hogy egy gyors lefolyású betegség magával ragadta az apai nagyszülőt. Mikor ez bekövetkezett, szintén kórházban ápolták a fiatal lány másik nagymamáját is. A család vigasztalhatatlan.

Lakatos Gabriella
Kemecse
megvakított
Lakatos Gabriella

Mama maga volt a jóság. Mindenki idősek, fiatalok, kicsik is Maminak hívták. Nagyon mély szegénységben nevelkedett a sok testvérével

 – mondta a Borsnak Róbert, Gabriella bátyja, és hozzátette, hogy az idős asszony sosem tudta feldolgozni élete legnagyobb tragédiáját, amikor az egyik gyermeke néhány hónapos korában meghalt.

- Ő tanított meg imádkozni, csendességben keresni az Istent. Egész élete betegséggel, szenvedéssel telt. Nem is tudom, honnan merítette az erejét. Bárkivel szembement értünk, ha kellett a saját szüleinkkel is. Megtanított minket az életre és arra, hogy a család mindennél fontosabb – emlékezett vissza Róbert.

A szeretett nagyszülő egy hónappal ezelőtt nagyon rossz állapotban feküdt a kórházban. Kétszer került az intenzív osztályra, az egyik alkalommal kómába esett. Lemondtak róla az orvosok, de megkentem szent olajjal és imádkoztam érte. Másnap felébredt a kómából. Még lelélegeztetőgépen volt, de az állapota rohamosan javult, amit a kezelőorvosa csodaként élt meg – jelentette ki Róbert.

Lakatos Gabriella
Kemecse
megvakított
Robi
 

A nagyszülő azt tervezte, ha kiengedik, Gabriellához költözik, ám szombat hajnalban leállt a szíve. A megvakított lány és szerettei hisznek a feltámadásban, és biztosak benne, hogy mindkét elhunytjukkal találkoznak még.

Mint azt a Bors megírta, Lakatos Gabriellát azok után támadta meg Gy. Attila, hogy a lány nem volt hajlandó visszavonni az elrablásáért tett feljelentést, és nem is kívánt visszamenni a férfihoz. A bűnöző a lányt brutálisan megverte, majd minkét szemét puszta kézzel kinyomta.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757164_auto_resized.jpg
origo.hu

A kiscsapat, amely porig alázza a Real Madridot és a Barcelonát is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22784_resized.jpg?avcount=1702189511
origo.hu

A szakítás utáni új életéről beszélt Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16754497_auto_resized.png
metropol.hu

"Nem lehet szavakba önteni" - nagy hírről mesélt a Metropolnak Erdélyi Mónika

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16754807_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Ez vár a hálapénzt elfogadó korrupt orvosokra, és a jogtalan előnyt akaró páciensekre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755150_auto_resized.jpg
life.hu

Céges buli után tűnt el a fiatal nő: megrázó körülmények között találtak a holttestére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757097_auto_resized.png
hirtv.hu

Európai híradó: Rendületlenül folyik a magyar uniós elnökség előkészítése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22789_resized.jpg?avcount=1702189511
origo.hu

Katasztrófális helyzetben Ukrajna, valóra válik Zelenszkij legnagyobb félelme

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16754336_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2023. december 9-15.: Fordulatos napok jönnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16754531_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt jósolja Európa főboszorkánya az év hátralévő részére az egyes csillagjegyeknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22690_resized.jpg?avcount=1702189511
mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755259_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Az életét kapta tőlem ajándékba!" - vitát szított az anya, aki csak az egyik gyerekének ad karácsonyi ajándékot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22728_resized.jpg?avcount=1702189511
life.hu

Fontos nyomelem, amely elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/2NJ_Hvy9gVRI0gHpBvjAXEC_kTZq77l43KuV_Pn0fBI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E1YTY4NDExZjgyMTQ5NTNhZGMxNTM1ODVmNmVjMWYw.jpg
Búcsú

Megtervezte a saját temetését is a ritka betegségben szenvedő fiú: már csak napjai vannak hátra