Tragédia

Váci horrorbaleset: az édesanya halott fia mellé feküdt

Létrehozva: 2023.08.30.

A baleset helyszínén omlott össze a fiatalok családja.

Ahogy arról lapunk korábban beszámolt,  döbbenetes tragédia történt csütörtök éjjel Vácon. Egy autó előzés közben elvétette a manővert, lesodródott az útról, megugrott a padkán és nekicsapódott egy fának, majd a tetején állt meg. A sofőr, a 18 éves Rikardo és utasa, a 16 éves Zsaklin nem volt bekötve, mindketten kirepültek az autóból. A helyszínre érkező mentők már nem tudtak segíteni rajtuk, mindketten azonnal meghaltak. A fiatalok családtagjai azonnal a helyszínre siettek, és a rendőrségi helyszínelés végéig ott is maradtak. Összetörte őket a tragédia, Ricardo édesanyja a földre feküdt halott fia mellé. A váci horrorbaleset két családot is tönkretett.

Halálos baleset történt Vácon  Fotó: Bors

A Ripost elérte Zsaklin unokatestvérét, aki még mindig a sokk hatása alatt volt másnap délelőtt. A lapnak azt mondta, a körülményekről ők sem tudnak semmit, csak annyit, hogy szerettük elvesztette az életét.

"Meghaltak" – mondta a nő a telefonban, hozzátéve, hogy a fiatalok testét azóta elszállították Budapestre.

Gyorsulgathattak a baleset előtt

A balesetről szóló rendőrségi közlemény szerint "egy személygépkocsi sofőrje kezdett előzésbe, amikor a manőver után lehaladt az útról és fának ütközött". A lapunknak nyilatkozó helyi lakos szintén ezt erősítette meg, aki elmondta, nem messze a lakásuktól történt a szörnyű baleset.

Este 11 körül már épp lefekvéshez készülődtem, amikor hallottam, hogy egy autó hatalmas tempóban haladt el a lakás előtt. Majd két erős fékezés és a hatalmas csattanás hallatszott

– mesélte el egy közelben lakó, aki hozzátette, hogy azonnal az ablakhoz rohantak, hogy megnézzék, mi történt. 

Elmondása szerint nem ez az első eset, hogy ott száguldoznak. Vác belterületén ugyanis roppant gyakoriak az illegális gyorsulások és driftelések. Tudomása szerint Rikardó 3 hónappal a baleset előtt kapta meg a jogosítványát.

Nyitva volt az ablak, mert nagyon meleg volt. Egyszer csak egy kétségbeesett kiáltást hallottunk: Meghalt! 

–folytatta, majd hozzátette, azonnal hívták a mentőket, akik akkorra már úton voltak. 

Pillanatokon belül az egész család odaözönlött, akik hangos sírásba és jajveszékelésbe kezdtek. 

A szemtanú sokkot kapott a látványtól, elmondása szerint ugyanis az ütközés ereje akkora volt, hogy a fiatal férfi az autóból kizuhanva a fára esett, ahol természetellenes testhelyzetben lógott, míg a lány teste szinte felismerhetetlenségig összeroncsolódott.

– A mentő pillanatokon belül megérkezett, akik már nem tudtak rajtuk segíteni, így letakarták az elhunyt fiatalokat – részletezte, majd hozzátette: hatalmas szerencse, hogy éppen akkor nem sétált arra senki, ugyanis a gyalogos is életét veszítette volna.

Zsaklin csupán 16 éves volt  Fotó: Bors

A fiatalok családja sokkot kapott

A szemtanú lapunknak elmondta, a szülők lefagyva meredtek maguk elé a helyszínen. Látszott rajtuk, hogy nem tudják feldolgozni, mi is történt. Úgy tudjuk, órákon keresztül haza sem mentek, egészen reggelig a helyszínen virrasztottak. 

A fiú családja lehúzta a leplet a halott fiatalról és órákkal később is próbálták újraéleszteni a fiukat. Ezután a fiú édesanyja halott fia mellé feküdt. Zsaklin anyja ezzel ellentétben teljes sokkot kapott, rá sem bírt nézni lánya holttestére. A lány egyik rokona rohant oda Zsaklinhoz és miközben ölelgette a testét, azt ordítozta, őt is öljék meg.

 – mondta.

 A helyszín a mai napig őrzi a tragédia nyomait: a környéket még most is törmelékdarabok és vérfoltok csúfítják el. A fiatalok rokonai és ismerősei sem engedik feledni a borzalmakat: több tucat gyertya, mécses és virág emlékeztet a történtekre. 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek