A nemesdédi Hunor története sokaknak ismerős lehet, a kisfiú a Borsban is többször szerepelt már korábban. Hunornál 6 hónapos korában diagnosztizálták a leukémia egyik nagyon agresszív fajtáját, a kisfiú azonban évekig keményen harcolt betegsége ellen. Negyedik születésnapját azonban már nem érhette meg, pedig mindössze tíz nap választotta el tőle. Hunor örökre lehunyta a szemét.
Szabó Nikoletta, a kisfiú édesanyja márciusban arról beszélt a Borsnak, hogy amikor közölték vele az orvosok kisfia diagnózisát, sokkot kapott. „Soha ilyen félelmet, kétségbeesést és fájdalmat nem éreztem. Azt hajtogattam: mindent tegyenek meg a kisfiamért, mert neki élnie kell. A Jóistennek tervei vannak Hunorral. Kegyetlen volt. Időbe telt, mire feldolgoztam ezt a helyzetet. Beletörődni, elfogadni nem lehet, minden napot megélünk és este hálát adok, hogy megtartotta, megtartja nekem Hunort” – mesélte akkor a háromgyermekes édesanya. Sajnos a kisfiú a negyedik születésnapját már nem élhette meg, vasárnap kis szervezete feladta a harcot.
Nikolett, az édesanya, a Facebook oldalán jelentette be a szomorú hírt. A nő egy hosszas posztban fejtette ki, hogy nem szeretne gyászával másoknak megfelelni, nem szeretné, ha lakhelyük, Nemesdéd össze lakója ott állna a temetésen, de azt sem hogy ő és családja fekete ruhát hordjanak. „Két évet küzdöttünk végig Hunorral. Két év, ami alatt kegyetlen dolgok történtek… Nem tudom, hogy valaha enyhülni fog-e ez a fájdalom. De két év szenvedés után nem akarok évekig minden percben szenvedni. Nem a ruha teszi a gyászt” – írta az édesanya, aki arról a döntéséről is beszámolt, hogy hamvasztani fogják kisfiát. „Hisz a legkisebb koporsók a legnehezebbek” – indokolta döntését, majd azt is elárulta, hogy sima búcsúztatója lesz csak a kisfiúnak, nen fog papot hívni. "Hisz ha létezne az Isten, akkor Hunor nem halt volna meg. Egy hibátlan, négy éves gyerek, aki semmit nem akart jobban csak azt hogy élhessen. Hunort csak búcsúztatjuk” – írta az édesanya, aki posztja végén arra kérte az embereket, hogy „hagyják őt gyászolni, hagyják őt szenvedni”.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.