Lakástűz pusztított Felsőzsolcán: fedél nélkül három gyermekét is elveszítheti Zoltán

tragédia
PUBLIKÁLÁS: 2023. augusztus 08. 10:00
Porig égett a felsőzsolcai család háza. A háromgyerekes édesapa albérletet keres, hogy családját egyben tarthassa.
F.I.

Ahogy arról már korábban hírt adtunk, kigyulladt egy családi ház a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Felsőzsolcán. A lángok lakhatatlanná tették az épületet, amelyben egy apuka egyedül nevelte három gyermekét. Ideiglenesen a polgármesteri hivatal biztosít lakhatást.

Zoltán egyedül neveli három gyermekét. Egy hónappal ezelőtt egy tűzben mindenük odalett  Fotó: Bors

A július 11-én keletkezett tűzben Lakatos Zoltán és három gyermeke szinte mindent elveszített. Az őket ért trauma miatt azóta is sokkos állapotban vannak. A 32 éves édesapa korábban egy félig vak fiatalembert is befogadott. Ahogy ő fogalmazott: a jó Isten is így akarta, hiszen végül neki volt köszönhető, hogy a család megmenekült azon a végzetes éjszakán. 

– Hajnali egy órakor értem haza a munkából, a gyerekek már ágyban voltak. Egyszer csak ez az általam befogadott fiatalember jelent meg a szobában, mert füst szagot érzett. Körbenéztem, hogy honnan jön a szag... kiderült, hogy az elektromos vízmelegítő csap égett. Elmentem, hogy hozzak vizet, de mire visszaértem már méteres lángok csaptak fel – idézte fel a Ripostnak Zoltán, aki arról is beszélt, hogy elsőként a családját akarta menteni, ezért felébresztette a gyermekeit, hogy hagyják el a hazát. 

A családot teljesen lesújtották a történtek, az apa eleinte nem akart segítséget kérni, de hamar rá kellett jönnie, hogy egyedül képtelen megoldani a kialakult helyzetet.

Ha nem talál lakást, elveszítheti a gyerekeket  Fotó: Bors

Én mindig az vagyok, aki másokon segít. Nehéz volt elfogadnom, hogy most én szorulok rá a segítségre. Ildikó volt az, aki azonnal segített és gyűjtést is indított nekünk

– árulta el Zoltán, hozzátéve: azóta, hogy története nyilvánosságra került, a családnak nagyon sokan segítettek.

– Volt egy hölgy, aki azt mondta szívesen bevásárolna a gyerekeknek tanszereket. De például hűtőt is kaptunk, mivel a tűzben az összes elektronikai eszközünk tönkrement – árulta el az apuka.

Ripost azt is megtudta, hogy a váratlan segítség megindította az apát.

Számomra ez a háztűz nem egy büntetés volt, hanem egy égi jel. Megerősített az Istenben vetett hitemben.

– fogalmazott ki a férfi, aki albérletet keres, mert jelenleg a felsőzsolcai polgármesteri hivatal által biztosított lakásban vannak, ahol hosszútávon nem maradhatnak. 

Nagyon fontos, hogy albérletet találjak, ugyanis, ha nem tudok lakhatást biztosítani, elveszíthetem a gyerekeimet 

– mondta kétségbeesetten a háromgyerekes édesapa. 

Amennyiben Te is szeretnél adományozni Zoltánnak és családjának, ezen a számlaszámon teheted meg: 

Lakatos Zoltán

Erste Bank

11991119-94805741-00000000

IBAN: HU 91 1199 1119 9480 5741 0000 0000

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.