Abszurd sztori: Rosszul lett a férfi, a mentők után a rendőrök is orvosolták a problémát

körözés
PUBLIKÁLÁS: 2023. július 14. 08:15
A férfi az út mellett kóválygott, miközben maga után húzott egy hangfalat. Mivel megsérült, a polgárőrök mentőt és rendőrt hívtak hozzá.
M.N.

Kórház után várja a börtön – zavart férfihoz riasztották a piliscsabai polgárőröket, még szerdán este. A hívás szerint a férfi a Fő úton, zavart állapotban kóválygott az autók mellett, miközben húzott maga mögött valamit. Mentőt és rendőrt hívtak hozzá, akik ellátták és igazoltatták. Kiderült: két érvényben lévő körözés van kiadva a férfi ellen.

Mentőt és rendőrt is hívtak a férfihoz. Fotó: Pilisjászfalui Polgárőrség

 A piliscsabai polgárőrséghez érkezett elsőnek bejelentés, hogy a Fő úton egy ember húz valamit maga után és az autók között csalinkázik

– kezdte lapunknak Háromszéki Attila polgárőr. – Mi, a Pilisjászfalui Polgárőrség tagjai este 9-kor kezdtünk szolgálatot, így piliscsabaiak szóltak nekünk, hogy menjünk és nézzünk rá a férfira. Miközben elindultunk, olyan információi is beérkezett, hogy elsodorhatta egy autó a férfit, így meg is sérülhetett.

A férfi azt mondta, elsodorta egy autós (Fotó: Pilisjászfalui Polgárőrség)

Attiláék hamar kiértek a helyszínre, megtalálták a férfit, aki zavart állapotban mászkált az autók között.

 Egyáltalán nem volt magánál 

– folytatta. – Konkrétan maga után húzott egy hangfalat, amin egy szatyor volt, benne a személyes tárgyai. Amikor megszólítottuk először németül beszélt, majd magyarul és angolul is. Biztosan ivott is, de más probléma is lehetett nála. Nem tudjuk, hogy valóban elsodorták-e, de a hátán volt sérülés, így mentőt hívtunk hozzá. Illetve – mivel furcsán viselkedett – hívtunk hozzá rendőrt is. Miután ők kiértek, megvizsgálták őt. A rendőrök pedig igazoltatták. Semmilyen személyes okmány nem volt nála, de a bediktált adatok alapján kiderült: két élő körözés van ellene. Úgy tudom, hogy nem fizette a bírságokat, ezért körözték. A férfit végül beültették egy rendőr jelenlétével a mentőautóba, miután ellátják, átszállítják a börtönbe – zárta szavait a polgárőr

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.