Meghalt a magyar származású világhírű zongoraművész

gyász
PUBLIKÁLÁS: 2023. július 14. 21:55
A betegség legyőzte.
Piréz

Hosszú ideje tartó rákos betegség után 77 éves korában elhunyt André Watts, a 20. század század egyik legkiemelkedőbb amerikai zongoristája. Halálhírét menedzsere, Linda Marder jelentette be.

Fotó: Matty Zimmerman / MTI

André Watts a németországi Nürnbergben született 1946. június 20-án Maria Alexandra Gusmits magyar származású zongoraművész és Herman Watts, az amerikai hadsereg afroamerikai tiszthelyettese gyermekeként, nem sokkal később a család az Egyesült Államokba költözött. 

André nyolcévesen kezdett el a zongorázni, első zongoraleckéit édesanyjától vette. Sok gyerekhez hasonlóan ő sem szerette a gyakorlást, anyja ezért bátorításképpen történeteket mesélt Liszt Ferenc szorgalmáról, ezek segítették abban, hogy igazi zenésszé válhasson. Kilencévesen indult első versenyére, amit rögtön meg is nyert, 16 évesen pedig már a Carnegie Hallban debütált, ezzel a televízióban is közvetített koncerttel vette kezdetét fél évszázados nemzetközi karrierje. Ötször jelölték Grammy-díjra, egy alkalommal el is nyerte a rangos zenei kitüntetést. Barack Obama amerikai elnöktől 2011-ben megkapta a National Medal of Arts és a National Humanities Medal magas állami kitüntéseket.

2002 novemberében szubdurális hematóma miatt sürgős műtéten esett át. 2004-ben ismét meg kellett operálni porckorongszakadás következtében, amely a bal keze használatát is befolyásolta, de a műtétek utáni felépülése után is rendszeresen koncertezett. Többször is járt Magyarországon, ahol a Zeneakadémia nagytermében lépett fel.

Egy korábbi interjúban felidézte, hogy az iskolában eleinte nehezen találta a helyét, mert nem volt sem fehér, sem fekete. Szerinte élete során nagyon megkönnyítette a dolgát anyja tanácsa, hogy nehéz helyzetekben ne gondolja okvetlenül, hogy a probléma oka a bőr színében rejlik.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.