Veszély

Az emberiségnek fel kell készülnie: Hatalmas pusztítást fog okozni egy becsapódó aszteroida

2023. június 4. vasárnap 19:00

Bár egy jó pár évig még biztonságban vagyunk, a Földnek majd meg kell küzdenie egy aszteroidával, amely az egész bolygóra kiterjedő lehűlést okoz, és elpusztítaná azt a helyet, ahol becsapódott.

Csillagászok kétezer potenciálisan veszélyes aszteroida pályáját térképezték fel, amelyek a következő ezer évben megközelítik a Földet.

aszteroida, meteor, világűr, űr, NASA, armageddon, illusztráció, Pixabay
Valószínűleg legalább ezer évig még biztonságban vagyunk Fotó: Pixabay

Ha a 900 potenciálisan veszélyes aszteroida egyike, amelyek átmérője meghaladja az egy kilométert, eléri a Földet, körülbelül 2000 hidrogénbomba értékű energia szabadulna fel a robbanás során

– mondta dr. Tim Gregory nukleáris vegyész.

Ez körülbelül 16 kilométeres krátert vájna. Az egész bolygóra kiterjedő lehűlést okozna, és elpusztítaná azt a helyet, ahol becsapódott

– tette hozzá.

Azonban kiemelte, valószínűleg legalább ezer évig még biztonságban vagyunk, de ezután az emberiségnek fel kell készülnie.

Egy napon, a távoli jövőben meg kell küzdenünk egy ilyen esemény lehetőségével, túlélésünk attól függ, hogy megfelelően felkészülünk-e vagy sem

– idézi a vegyész a DailyStar.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16490899_auto_resized.jpg
origo.hu

Hatalmas balhé a magyar focimeccsen: percekig verte egymást a focista és a karbantartó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20136_resized.jpg?avcount=1696020009
origo.hu

Legkisebb sortjában fotóztatta fenekét Opitz Barbi - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16492941_auto_resized.png
metropol.hu

Dráma a budapesti buszon: a 17 éves lány hiába könyörgött segítségért a sofőrnek, hidegen hagyták a történtek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16492189_auto_resized.jpg
vg.hu

Matolcsy György megírta, milyen jövő vár Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16489816_auto_resized.jpg
ripost.hu

Tóth Vera nem is lehetne boldogabb: hírt adott a babáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16491043_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi bejelentést tett a Hell, eddig sosem látott terméket dob a piacra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20137_resized.jpg?avcount=1696020009
origo.hu

Kulcsár Edina és G.w.M második közös gyerekükről beszélt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16490659_auto_resized.jpg
travelo.hu

Három magyar étterem is bekerült a világ legjobbjai közé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16490838_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hoppá! Bódi Sylvit az Exatlon jóképű sztárjával kapták lencsevégre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20130_resized.jpg?avcount=1696020009
origo.hu

Az állítható magasságú íróasztal 7 legfontosabb előnye (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20063_resized.jpg?avcount=1696020009
life.hu

Bármilyen meglepő, ezek a tünetek depresszióra utalhatnak(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16489255_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Örökre a szívemben maradsz” – egy anya orvos férje karjaiban halt meg gyermekük szülése után

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/hP9LivxU5wA4jjo6LwIx8ZP9tjH7IpBqseNoej752kA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNmZTk4ZDZlNTdkMzRlZjNhMjNjYmVlODE3M2E0ZjI5.jpg
Megható

„Kaptam esélyt, hogy lássam felnőni a gyerekeimet" - összefogtak az emberek a súlyos beteg Krisztiánért

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/Bh0T_jlbZKdZabDCCVjUFWFHnOwjvCoKEH2vBzMrdO0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QyNzAzYjAwZmZkODQ3ZmRiZjBjODExNmVhYzhhZmFh.jpg
Dráma

"Tudja, hogy az ő szíve más" – egyórás korában műtötték először a tündéri kislányt