Fogyatékosság

Fogyatékos? Fogyatékkal élő vagy fogyatékossággal élő? Hogy nevezzük, hogy ne legyünk bántóak?

Létrehozva: 2023.06.30.

Módosítva: 2023.06.30.

Rendhagyó pódiumbeszélgetés-sorozattal mutatta be a fogyatékosügyi terület perspektíváit a Civilút Alapítvány, melynek részeként olyan tabukat is érintettek, mint hogy mi számít píszínek és mi nem, és mit gondolnak minderről az érintettek?

És hogy kik az érintettek? Fenntarthatósági menedzserek, vállalatvezetők, illetékes kormányzati szereplők, civil alapítványok és érdekvédelmi szervezetek szakemberei és fogyatékkal élő influenszerek. A témát és mindazt, művelhetünk-e valódi szemléletformálást online, milyen szerepük van a közösségi élményeknek és a fogyatékossággal élő emberek milyen eséllyel indulnak a munkaerőpiacon a Kapocs-nap 2023 - Hagyj nyomot a világban fogyatékosügyi pódiumbeszélgetés-sorozaton vitatták meg a résztvevők.

A beszélgetések elsődleges célja igazságkeresések helyett egy nagy, a területet átfogó párbeszéd kezdeményezése volt, valamint az, hogy rámutassanak a perspektívák lehetőségeire, és arra, a nézőpontok megférnek egymás mellett, ha megismerjük, és egyben megértjük a legkülönbözőbb álláspontokat a szenzitív, sokszor megosztó, és egyben nagy célközönséget érintő kérdésekben. A Civilút célja, hogy a Kapocs-nap évről-évre egyre nagyobb formátumban jelenhessen meg újabb szereplők, megszólalók és véleményformálók bevonásával, és összefogással elérje, hogy érdemi párbeszéd gondozása mellett összefogás valósuljon meg.

A pódiumbeszélgetés-sorozat hat szekcióból áll össze azzal a céllal, hogy egyik beszélgetésből következtetve a másikat a beszélgetőpartnerek eljussanak a szemléletformálás lehetőségének meghatározó kérdéseitől a márkaépítésen és termékfejlesztésen át a megváltozott munkaképességű emberek munkaerőpiaci integrációjáig. A beszélgetéseket Megyeri Gabriella, a Civilút Alapítvány kommunikációs- és kreatívigazgatója vezette. 

Az eseményen Gulyás Andrea, a Civilút Alapítvány sajtószóvívője köszöntötte a beszélgetőtársakat és a megjelent nézőközönséget. Ruttkay Réka, az alapítvány kuratóriumi elnöke bejelentette a Civilút “Varázsceruza - Hagyj nyomot a világban!” fogyatékosügyi jótékonysági és egyben tehetségkutató és -gondozó programját. A program tárgy- és pénzadomány gyűjtésében piaci nagyvállalatokra számítanak elsősorban, a tehetséggondozó szakmai zsűrijének egyik tagja Pásztor Anna és az Anna and the Barbies lesz. A tehetségkutató és -gondozó ősszel indul. A jótékonysági program részeként a Kapocs-nap eseményen szerzett benyomásait Sárközi Éva képzőművész festi meg, melyet aukción történő értékesítést követően a Varázsceruza tehetséggondozó programjának első bevételeként ajánl fel. 

A pódiumbeszélgetés-sorozat beszélgetőpartnerei: Decathlon Magyarország, Autisták Országos Szövetsége, ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége, Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége, Szülők Háza Alapítvány, Retro Rádió, Autistic Art, Musical Neked Kft., Magyar Paralimpiai Bizottság, Ekler Luca paraatléta, Karvai Sándor vak influenszer, Budapest 2023 Nonprofit Zrt., Mozgássérült Emberek Önálló Élet Egyesülete, Bake my Day, Mindenki Képes Egyesület, Lengyel Zsófia parasportoló, Zente SMA 1 Tiny Hero - Stronger than SMA, WonderFlora & CMT Alapítvány, Magyar Szervátültetettek Szövetsége, DreamJobs, Csizi Péter szociális ügyekért felelős helyettes államtitkár, Aarenson Consulting Személyzeti Tanácsadó Kft., Kézenfogva Alapítvány. 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek