Aktuális

Élőben közvetítették az illegális gyorsulási versenyt, ez lett a vége

Bors

Létrehozva: 2023.06.07.

Egymást hibáztatják a fóti gyorsulási verseny résztvevői és nézői. Nemcsak a nézők, hanem több sofőr is közvetítette az életveszélyes futamot a TikTokon. Társaik szerint ők a hibásak azért, amiért célkeresztbe került a szórakozásuk.

Dagad a botrány a fóti gyorsulási verseny miatt. Ahogyan azt a Bors is megírta, minden hétvégén tuningosok mérik össze az erejüket Fóton az Auchan parkolójában. A futamokra több, mint száz ember látogatott el esténként, akik előszeretettel készítettek felvételeket is, amiket megosztottak a közösségi oldalakon. Többen élőben közvetítették az eseményt a TikTok-csatornájukon. Társaik szerint miattuk került reflektorfénybe az illegális rendezvény. 

Rengetegen videózták a versenyt. Fotó: Ripost

Mindenki sorra akar kerülni 

Az életveszélyes rendezvénynek rengeteg érdeklődője van – írta a Ripost. Esténként több mint száz ember vonul ki, hogy versenyezzen vagy szurkoljon a sofőröknek. Egyenes, aszfaltozott szakaszon indítják el a versenyzőket. Általában egy fiatal srác a startjelző, aki egy vonalba állítja az autósokat, háromig számol, majd elindítja a bőgő motorú gépeket. Azok, akik szívesen összemérnék az erejüket egymással, képesek fél órát is sorban állni, hogy ismét ők következhessenek. Ám várakozás közben sem unatkoznak, ugyanis bekapcsolják a telefonjukat és élő adásban közvetítik a rendezvényt. 

A sofőrök is élőben közvetítették. Fotó: Ripost

Verseny közben is élőztek a sofőrök  

Annak ellenére, hogy a rendezvény közismertnek tekinthető, többen mégsem örülnek annak, ha valaki élőben közvetíti mindezt a TikTok-csatornáján. 

Több tíz éve vannak versenyek, mindig is volt és lesz. Csak akkor nem volt TikTok, hogy lebukjanak

 – írták. 

Míg egy másik olvasó az írta: 

Bezzeg a mi időnkben nem volt TikTok és tovább tartott a buli

 Sok hülye… Néhány követő miatt ránk hozza a bajt! 

- írta egy harmadik. A tuningosok tisztában voltak azzal, hogy többen élőznek, emiatt hibáztatják is őket. Ám köztük vannak olyanok is, akik állították, hogy ha nem tudnak ellátogatni a versenyre, akkor csak az „tartja életben őket”, hogy nézhetik otthonról. 

Követőket gyűjtöttek a felvételekkel. Fotó: Ripost

Az a poén, hogy illegális? 

A Ripostnak korábban beszámolt egy bennfentes, aki többször részt is vett az illegális futamon. Elmondta, hogy jó szórakozásnak tartja a rendezvényt, de annak érdekében, hogy ne történjen baleset, keretet kellene adni a egésznek. 

- A cikk megjelenése óta több résztvevővel is beszéltem, ők azt mondják, hogy ha biztonságossá tennék, tehát a nézőket is kordon mögé zárnák, valamint az autósokat is szabályosan versenyeztetnék, akkor már nem lenne „ugyanolyan” a hangulata az egésznek. Bár ezt először ki kellene próbálni, de egyelőre senki sem tervezi, hogy felkarolja a tuningosokat - mondta. 

Íme a Ripost helyszíni videója: 


 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190897_auto_resized.jpg
origo.hu

5 isteni villámdesszert, ami 10 perc alatt elkészül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715008512
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715008512
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715008512
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715008512
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715008512
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/PqG3u2u3P8hNcGTt8KR53PLMMTXYY0PB4Z93c6pUfFE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM4ZjdhNjcyMTAzNjQ5MTE5OGMyOGVkYzE0YzdkZDI3.jpg
Aktuális

Horror Salzburgban: kocsival hajtottak át egy fiatal magyar férfin - hihetetlen, mi történt

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/A5odPdu69oE7JPZND6aWCL_j4FjaCSFmXW9JcAWEyis/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkNjk5NmZiZWEzNzRmNzdiY2ZhNDI0MmE0Y2U4YWNh.jpg
Csattanás

Tragédia Zircnél: 18 éves sofőr tért át a motoros sávjába