Költségvetés

Varga Mihály: A védelem költségvetése lesz a jövő évi

K.C.

2023. május 25. csütörtök 16:45

Május 25-én a Kormányinfón ismertették a jövő évi költségvetési tervezetet.

Védelmi költségvetésnek nevezte a 2024-es büdzsét a pénzügyminiszter csütörtökön Budapesten a Kormányinfón.

VARGA Mihály
Varga Mihály / Fotó: MTI - Kovács Tamás

Varga Mihály közölte, az ingatag világgazdasági környezet, az elhibázott brüsszeli szankciós politika, valamint az elhúzódó háború hatásai Magyarországot is érintik.

„Az elért eredményeinket nem hagyjuk veszni. Ezért ilyen bizonytalan időszakban is olyan költségvetésre van szükség, amely garantálja az ország fizikai és gazdasági biztonságát” - fogalmazott. Varga Mihály azt mondta, megvédik a családokat, a nyugdíjakat, a munkahelyeket, és fenntartják az Európában egyedülálló rezsivédelmi rendszert.

A miniszter kiemelte, hogy jövőre több forrás jut a védelmi kiadásokra, a családtámogatási rendszer átalakítása mellett is megmaradnak a családi adókedvezmények, és biztosítják a rezsivédelmi alap forrásait is.

A büdzsé főbb számairól szólva közölte, 4 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak, az államháztartás hiánya 2,9 százalék lehet, az államadósság mértéke pedig 66,7 százalékra csökkenhet, az infláció éves szinten várhatóan 6 százalék lesz.

A kormány a 2024-es költségvetésben biztosítja a családok és nyugdíjasok védelmét, megmarad a családi adókedvezmény és a 13. havi nyugdíj is - hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön a Kormányinfón.

A tárcavezető közölte: a kormány a mostani rendkívüli időkben is kiemelten kezeli a magyar családok, a gyermekvállalás és a gyermeknevelés támogatását, így a jövő évi költségvetésben továbbra is biztosítják Európa egyik legkedvezőbb jövedelemadóját, valamint a családi adórendszer adókedvezményei is megmaradnak.

A 2024-es költségvetés garantálja a legalább négy gyermeket nevelő és harminc év alatt gyermeket vállaló nők személyijövedelemadó-mentességét és a 25 év alattiak személyijövedelemadó-mentességét is - tette hozzá.

Azt is kiemelte: a nyugdíjasok védelme háborús helyzetben is biztosított, marad az inflációkövető nyugdíjemelés, valamint a 2022-ben teljes egészében visszaépített 13. havi nyugdíj is.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16055932_auto_resized.jpg
origo.hu

UFO-rejtély: Valódi földönkívüli üzenetet vizsgálnak a szakértők

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15734_resized.jpg?avcount=1685734207
origo.hu

Ilyen orosz fenyegetésre senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16055401_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mutatjuk, melyik négy csillagjegyre vár élete legjobb nyara – te vajon köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16056196_auto_resized.jpg
vg.hu

Oroszország Ukrajna ellen veti be kiszuperált rakétáit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16053621_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

6 meglepő ok, amiért nem sikerül megszabadulnod a pluszkilóktól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15735_resized.jpg?avcount=1685734207
origo.hu

Két év börtönt is kaphat a drogos magyar énekesnő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16054969_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Lejárt szavatosságú tejbe kortyoltál? Nem kell mindjárt pánikba esni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16056344_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rúzsa Magdi elutazott hármasikreivel: erre a szép helyre vitte el őket - Fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15723_resized.jpg?avcount=1685734207
life.hu

Elképesztő akciók a Lidl-ben: nem csak azt kapjuk, ami kötelező!(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/ACK_BsrWQpbYWEKQpEtw8d9h9AfX1dgn_lJTcexXUDE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk0M2RhYTI5NjYyMDRkOTJiNzI5MTlkNmViZDIyNmI5.jpg
Aranyos

Elképesztő nap: Novák Katalin együtt fagyizott Leka herceggel és a kis hercegnővel - Fotó