Felháborító

Drámai dolgot műveltek a horgászok a parton, kiakadt a sporthorgász szövetség is

KL

2023. május 26. péntek 07:30

Nem tudni, hogy az állat túlélte-e a horgászok tettét. Az eset mellett a helyi sporthorgász szövetség sem ment el szó nélkül.

Felkavaró felvételek láttak napvilágot nemrégiben két horgászról, akik lényegében leitattak egy halat a parton. Az eset az Egyesült Államokban, Massachusettsben történt.

Horgász hal víz sablon
Veszélyes dolgot műveltek a horgász / Fotó: Pexels

A közösségi médiában terjedő videón az látható, ahogy a két férfi nevetgélés közepette alkoholt önt az állat szájába, a felvételből pedig az is kivehető, ahogy bíztatják egymást erre a cselekedetre. A videón hallatszik továbbá az is, ahogy egy nő a háttérben felkiállt a látottak miatt, de a két horgász tovább nevetett, majd visszadobták a tóba a halat.

Az alkohol a halak esetében nagyon veszélyes, akár meg is ölheti őket, mivel az akadályozhatja a kopoltyúk normál működését.

Az Amerikai Sporthorgász Szövetség nem tűr el semmilyen olyan tevékenységet, amely szükségtelenül károsítja a halakat vagy más tengeri élőlényeket, csalódottak voltunk a videót látva!

- nyilatkozta a Mirrornak a szövetség szóvivője.

Mutatjuk a felháborító esetről készült videót:

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/yorw8A-znN6YoqeXSZrpTrOWnIvqBK5l887rdFHRidI/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ViZTM2YTVjYWFmYzQwNGJiMjFlNzZjYmE0YjZkNjc2.jpg
Ezt ne hagyd ki!

30 kilós Tisza-tavi rekordponty: Akkorát ordítottunk, hogy beleremegett a Tisza-tó

A Bojli Garázs tagjai mesélnek a bravúros fogásról.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16038152_auto_resized.jpg
origo.hu

Van, ahol ezer dollárt is elkérnek egy adag fagylaltért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15556_resized.jpg?avcount=1685313307
origo.hu

Az Everesten hagyják Suhajda Szilárd holttestét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16036994_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szezonális kedvenceink: epres-zabpelyhes sütemény, amit képtelenség abbahagyni!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16036798_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Suhajda Szilárd tragédiája: három kérdés, amire nincs válasz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16038315_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Ennek semmi köze nincs a kapcsolatunkhoz” – Ebbe nagyon belenyúlt Király Viktor

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16038051_auto_resized.jpg
vg.hu

Szemfényvesztés Kína extrém gazdasági növekedése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15557_resized.jpg?avcount=1685313307
origo.hu

Hamarosan komoly meglepetés érheti az ukránokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16037444_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ázsia legmagasabb fája immár Tibetben található

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16037634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Horváth Éva meztelenül fürdött a medencében naplementekor – Fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16038934_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Horrorbalesetet szenvedett egy család, mind az öten meghaltak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16036248_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fényképes bizonyítékot hozott a múltból egy időutazó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16037886_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Háborgás Marics Peti miatt, a legendás műsorvezető végstádiumú rákban szenved - ez történt a héten

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/crl5hUnk1jrLH2ljw0rJdSNuxrGNn5504xHhasxPnfA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhYThlMmIwMzc4MDRjODM5ZTRlODBlZWM5Mzk4ZjAw.jpg
Tragédia

Elkészült és megdöbbentő részleteket rejt a Deák téri késelés jegyzőkönyve

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/jZBJ26y1hr0XEMdpXnW-RgXF9qOOrPdkJxRoQoxF7h0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU4Zjg2YWE5NTUzOTQwOWM5YTZiNzJjNDVjMzFjZTlk.jpg
Béke

Novák Katalin: a békességet a szabadsággal táplált szeretet tudja megalapozni