Saját, részeg felettesét vette őrizetbe egy zsaru

részeg
PUBLIKÁLÁS: 2023. március 18. 12:30
Most hozták nyilvánosságra a videót az igazoltatásról, mely igencsak meglepő fordulatot vett.

Gyanúsan viselkedett a sofőr, így egy járőr félreállította, hogy igazoltassa és megszondáztassa. Ekkor derült ki: a megállított kocsiban egy rendőrkapitány ült, méghozzá ugyanarról az őrsről, ahol ő is szolgált. A filmekben ilyenkor a járőr szalutál, majd továbbengedi a kocsit, és talán a valóságban is megesik hasonló egyszer-egyszer, de ezúttal nem ez történt. Az oklahomai zsarut ugyanis egy cseppet sem hatotta meg, hogy egy felettesével találta szemben magát, kiváltképp, hogy a sofőr láthatóan részeg volt. Most hozták nyilvánosságra a rendőr testkamerájának a felvételét, méghozzá teljes hosszában, a látottaknak köszönhetően pedig egy emberként ünneplik a járőrt, akit nem ingatott meg az, hogy kivel találta szemben magát.

Pedig a 32 éves James French kapitány mindent megtett, hogy megússza a dolgot. Fel is szólította beosztottját, hogy kapcsolja ki a testkameráját, "hogy beszélgethessenek" – ő azonban nem tett eleget a felszólításnak, és gyakorlailag ugyanúgy folytatta az eljárást, mintha egy civillel találta volna szemben magát.

(Via)

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.