Brutális kutyatámadás: a mellette sétáló nő arcát sem kímélte a begőzölt állat

harapás
PUBLIKÁLÁS: 2023. március 19. 07:00
Az utóbbi időben mintha egymást érnék a kutyatámadásokról szóló hírek.
Kurkstein J.

Brutális kutyatámadás áldozata lett egy nő a felvidéki Trencsén városában csütörtökön, március 16-án este.

A kutya séta közben rátámadt a mellette elhaladó nőre, és olyan sérüléseket okozott neki, amelyek azonnali kórházi kezelést igényeltek. A kezelésének hossza még nem ismert

 – tudatta az ügy részleteit a szlovák rendőrség. Arról is beszámoltak, hogy egy amstaff, azaz egy amerikai staffordshire terrier volt a támadó kutya. A szlovák kereskedelmi tévé, a Markíza úgy tudja, hogy az eb először a nő lábát harapta meg, aki ekkor megpróbálta magáról eltávolítani a begőzölt állatot, aminek következtében a kezébe is beleharapott, majd ezután a földre került az asszony. Itt jött a támadás legfélelmetesebb része, mert a kutya a nő arcát sebezte meg – írja a Ripost. A szlovák hatóság testi sértés vétsége miatt indított büntetőeljárást. 

– Az említett ügyben nyomozás folyik, és minden szükséges eljárási lépést megtesznek annak megfelelő tisztázása érdekében – adta hírül a szlovák rendőrség. 

A Szlovák rendőrség nyomozást indított a kutyatámadás ügyében Fotó: Szlovák Rendőrség

Bármikor megtörténhet?

Csupán egy napja, hogy hírt adtunk arról, hogy egy 20 éve dolgozó angol postás brutális kutyatámadás áldozata lett. Mark Fox a futballcsapatáról híres város, Machester közelében kézbesített küldeményeket, amikor meghallotta egy felbőszült eb vérfagyasztó ugatását és pillanatokkal később egy ház sérült kapuján már kirontott a kutya és tépte, harapta a férfit egy staffordshire bullterrier

Hangos csattanást hallottam, mielőtt a staffy megjelent, azután már csak arra emlékszem, hogy rongybabaként rángatott ide-oda 

– idézte fel a rémséges pillanatokat a kézbesítő Manchester Evening Newsnak, a férfi arról is beszámolt, hogy igyekezett a megvadult állatot lerúgni magáról, de képtelen volt erre. Végül egy a dulakodásuknak egy férfi vetett véget, aki kijött a házból, és elrángatta a kutyát. Mark nem akarta, hogy az állatnak baja essen, mert tudta, hogy az állat gazdája egy mozgássérült nő, akinek a kutya az egyetlen társa.

Angry,Pitbull,American,Bully
Nem az első eset, hogy egy staffordshire terrier támadt emberre Fotó: Luxorpictures

A félelem háza

Szerencsére komoly sérülés, baleste még nem történt, de félelemben élnek egy zuglói társasház lakói is, akiket egy pitbull tart rettegésben. Az egyik közösségi-média felületen posztolt a mindennapi életüket megkeserítő állatról a lakója. Arról számolt be az illető, hogy az épület folyosójára is meggondolja, hogy kimenjen-e mert az rendkívül agresszív mindenkivel és előfordult már, hogy támadólag lépett fel a lakókkal, a gazdája pedig egy fiatal lány, aki egyértelműen nem képes hatni a kutyájára.

A modell sem úszta meg 

Az Instagramon számolt be arról Brooklinn Khoury kaliforniai modell, hogy kutyatámadás áldozata lett, konkrétan egy pitbull letépte a száját. A 23 éves szépség ajkát és orra egy részét még 2020 novemberében marcangolta szét egy kutya. A szépséget az unokatestvére házi kedvence sebesítette meg, amikor az állat egy váratlan pillanatban nekirontott. A nő és a pitbull nem először találkoztak, így teljesen érthetetlen, hogy miért történt, miért vadult meg az állat. Brooklinn a plasztikai műtétjeiről is folyamatosan beszámolt, melyekre a támadás miatt váltak szükségessé.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.