Per

Harc a munkácsi Turulért: beperelte a tulajdonos a városi tanácsot

BW

2023. március 23. csütörtök 20:46

Beperelte a munkácsi városi tanácsot Pákh Imre, amiért az törvénytelenül leromboltatta a Turul szobrot Munkács várában – tudta meg lapunk.

Pákh Imre magyar-amerikai üzletember, akinek köszönhető a Turul szobor felállítása a munkácsi vár bástyájára, nem nézi tétlenül, hogy a hírhedten magyargyűlölő Balogáék ledönttették a Turul szobrot, és pert indított. A nemzetközi és a hatályos ukrán jogra való tekintettel elsőre nem magyar és nem is amerikai ügyvédet bízott meg, hanem egy olyan jogászt, aki az ukrán ügyvédi kamara tagja. 

Fotó: Facebook

Bár a Munkácson született és nevelkedett Pákh Imrének kiterjedt kapcsolatai vannak, Kárpátalján egyetlen helyi ügyvéd nem vállalta, mert nem vállalhatta az ügyet. Ezért az üzletember olyan ukrajnai ügyvédet kért fel, hogy pert indítson nevében a munkácsi városi tanács ellen, aki Munkácstól sok száz kilométerre praktizál. Arról egyelőre nincs hír, a munkácsi városi bíróság mikorra tűzi ki a tárgyalást. A per tárgya: Pákh Imre szerzői jogainak megsértése  intellektuális alapon. Lehet, hogy ez elsőre furcsán hangzik, de az ukrán jogban járatossak szerint így lehet fogást találni a Baloga klán igazgatta városi tanácson.

Viktor Baloga helyi politikus és oligarcha a Turul ledöntése után honlapján arról fröcsög, hogy Kárpátaljáról minden emléket el kell távolítani, ami Nagy–Magyarországot idézi fel. De valójában ennél többről van szó. A magyarok, a magyarság ellen lép fel. Munkácsy Mihály szobra sem maradhatott a város főterén, most pedig az a hír járja, hogy a magyar futballakadémiát is fel akarják számolni. Ezért mondom azt, hogy összességében ez már nem más, mint kulturális fajirtás

– mondja Pákh Imre. 

 

Hozzátette: „A szüleim sírjánál megfogadtam, hogy a Turul vissza fog szállni a munkácsi vár bástyájára. Ezért is tereltem jogi útra ezt az ügyet.”

Pákh Imre azt tervezi, hogy Ukrajna után Amerikában is pert indít a szobor ledöntése miatt. 

„Azért a tengerentúl is, mert amerikai állampolgárként a saját tulajdonomat akarom megvédeni. Maga a Turul szobor ajándék a városnak, de a jog szerint az ajándék visszaperelhető, ha méltatlanul bánnak vele. Az obeliszk pedig, amelyre a Turul szobor helyett az ukrán kis nemzeti címert állították, a családom tulajdona, többszörösen is, az édesapám vásárolta össze nagy titokban, még a szovjet időkben, a régi szobor megmaradt részeit, és beépítettük azokat az obeliszkbe.”’

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16048866_auto_resized.jpg
origo.hu

A spanyolok után már az olaszokat is verik a lengyel szurkolók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15661_resized.jpg?avcount=1685572507
origo.hu

Megverték Opitz Barbit egy budapesti plázában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16048938_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hónapos kutyatetem borzolja a kedélyeket: újabb fordulat Dolly volt menedzserének botrányában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16048394_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Josep Borrell: Nem vagyok optimista azzal kapcsolatban, hogy mi fog történni Ukrajnában a nyáron

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16049514_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk: Magyarország mellé állt Görögország az új szankciós csomag kapcsán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15670_resized.jpg?avcount=1685572507
origo.hu

Borzalmas dolog történt az RTL Klub alkoholista színészének kisfiával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16048421_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Tényleg be kell áztatni a szárazbabot? Most kiderül!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16048196_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A legnagyobb titokban fogott össze Vilmos herceg és Harry: Diana ügyében intézkedtek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16046224_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb bizonyíték: 19. századi festmény árulkodik az időutazásról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15647_resized.jpg?avcount=1685572507
mandiner.hu

Itt a Mandiner elképesztő nyári előfizetési akciója!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/luFlokaTRtOXN6DwjkjxhaqEFRUHUtq7Iuh42ISnhZ8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FlYzcxOGRmZjEzODRjZTdhZjllNmJhZmE0NmQwNzYy.jpg
Tragédia

Hajtóvadászat: „Úgysem kapnak el” – kérkedett a budapesti nyugdíjas megölése után a fiatal lány

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/PWLcwnCAynUN_bKZQEyHPYTqh3mlT8iHnt1cQkOzYlo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q0MjlkMTczMmJhYjRjZmZiOTM3MmEyNGM5MzlmMzRh.jpg
Olaszország

Megmentette felakasztott rabtársa életét a gyerekgyilkos Katalin