Százmilliókat csalt ki, fontos bejelentés Bróker Marcsi ügyében

ügyészség
PUBLIKÁLÁS: 2023. január 10. 13:20
További vagyonelkobzásokat akar a fellebviteli főügyészség.
Piréz

 

A Bróker Marcsi néven elhíresült vádlott az első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék ítélete szerint a Kun-Mediátor Kft. vezető tisztségviselőjeként 14 éven keresztül több mint 760 sértettel kötött betétgyűjtésre irányuló szerződéseket, amelyek alapján számukra a piaci kamatoknál jóval magasabb hozamot ígért. A karcagi nőnek a betétgyűjtésre nem volt engedélye, ráadásul az ígért magas hozamok megfizetését lehetővé tevő tényleges gazdasági tevékenységet nem folytatott. Ezzel ügyfeleinek a néhány milliótól egészen egymilliárd forintig terjedő kárt okozott.

Fotó: Bors

A Szolnoki Törvényszék egy évvel ezelőtt a vádlottat csalás és más bűncselekmények miatt tíz év börtönnel és 5,4 millió forint pénzbüntetéssel sújtotta, továbbá vagyonelkobzást rendelt el vele, az általa képviselt céggel és két családtagjával szemben. 

 

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a kiszabott szabadságvesztés tartama aránytalanul enyhe, ezért annak súlyosítását indítványozta 

 

– jelentette be Nagyné Günther Ágnes, az ügyészség szóvivője.

 A Szegedi Ítélőtáblától kérték a sértettek által bejelentett polgári jogi igények érdemi elbírálását, a vádlott kötelezését a kártérítés megfizetésére, valamint azt is, hogy két hozzátartozója mellett más családtagjaival szemben is rendeljenek el vagyonelkobzást.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.