A közelmúltban egy rendőri és TEK akció rázta meg Óbudát: egy férfi támadta meg a feleségét. A Metropol munkatársai kíváncsiak voltak, vajon mit gondolnak a közbiztonságról a helyiek. Az ott lakók a köztereken, nyilvános vécékben és társasházak környékén egyre több bódult állapotú hajléktalannal találkoznak. Ez az érzet a rendőrgyilkosság óta csak erősödött. Munkatársaink Óbudán jártak, ahol kedden a hajnali órákban egy feleségét bántalmazó férfihoz riasztották a rendőröket, akik később a TEK-esektől kértek segítséget a férfi elfogásában. A környékbeliek azóta nem érzik biztonságban magukat, illetve a közbiztonságról is kifejtették a véleményüket.
Hemzsegnek a hajléktalanok. Ugyanez van nálunk is, én az I. kerületben lakom. Ugyanez van a Batthyányi téren. És ott ürítenek, balhéznak, csinálják a cirkuszt.
– mondta el nekünk Zsuzsa, aki a környéken dolgozik.
Legtöbben úgy gondolják, hogy a hajléktalanok miatt egyre több a felfordulás a környéken.
Nagyon nehéz ezen a környéken. Nagyon óvatosnak kell lennünk a hajléktalanok miatt. Főleg a késői órákban, mert itt isznak, kiabálnak, egyszer még az ablakot is betörték. Velem is már kétszer vagy háromszor is történt ilyen eset, még a forgalmat is elvitték a kasszából.
– osztotta meg velünk Nebi, aki saját pékségét üzemelteti a Szentendrei úton.
A közösségi média felületein is sokszor hangot adnak az itt élők annak, hogy minden közösségi teret elfoglalnak az alkoholizáló hajléktalanok.
– Sajnos azt tapasztalom, hogy az összes felújított lakótelepi tér hajléktalan alkeszek gyűjtőhelye lett. – írta az egyik kommentelő.
A keddi esettel kapcsolatban is sokan megosztották véleményüket a különböző média felületeken.
Nincs ebben semmi meglepő. Ez a környék brutál, állandó felügyeletet igényelne.
– írta egy ott lakó.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.