Videó

Majdnem megismétlődött a Jókai utcai házomlás-dráma: 10 másodpercen múlt József élete

Bors

Létrehozva: 2022.11.29.

Kedd reggel 8 óra körül kis híján agyonütött egy férfit a leomló díszburkolat a VII. kerületben, a Király utca és az Erzsébet körút sarkánál. A népszerű 4es6os söröző üzletvezetője a Borsnak elmondta: csupán pillanatokon múlt az élete.

A csodával határos módon élte túl az Erzsébet körút 58. alatt lévő épületről lehulló vakolat omlását Takács József.

Egy 2. emeleti ablak fölötti párkány omlott le, mutatja Takács József / Fotó: Ripost/BS

A férfit, aki a házban működő söröző üzletvezetője, így emlékezett vissza a drámai pillanatokra:

– Éppen megittam a reggeli kávémat a külső teraszon. Miután felálltam onnan, megigazítottam az asztalt, és talán 10 másodperc telhetett el az omlásig. Az ablakpárkány keretének díszes burkolata egy méter széles szakaszon leomlott, pont oda, ahol előtte ültem. A fejem felett lévő ponyvát is átszakította, majd a széket is összetörte. 

Ha nem állok fel onnan, akkor akár agyon is üthetett volna 

– árulta el József.

A leomló vakolat bezúzta a széket, ahol József 10 másodperccel azelőtt ült  Fotó: Ripost/BS

Egy hétvégi napon akár száz ember is ülhetett volna a teraszon

A történtek után a férfi azonnal felhívta a közös képviselőt, akinek majd egy statikussal kell átvizsgáltatnia az épületet, valamint a katasztrófavédelmet, akik tűzoltókat és rendőröket küldtek a helyszínre. A tűzoltók felmérték az épület állapotát, és megállapították, hogy a ház további omlása nem várható, ezért a vizsgálat után a kordonokat is elbontották, a törmelékeket és az összetört széket eltakarították.

– Szerencse, hogy nem történt nagyobb baj. Egy hétvégi napon akár száz ember is ülhet itt kint a teraszon. Ha egy még nagyobb rész omlott volna le, vagy többen ültek volna kint, nagyobb baj is történhetett volna – mondta el kollégánknak az üzletvezető, aki még egy óra múlva is a történtek hatása alatt állt.

Hiába állapították meg, hogy biztonságos a helyszín, ezek után nem szívesen ülnék ki oda.

 

Idén már több áldozata volt a házomlásoknak

Idén Budapesten több baleset történt a házak homlokzatának nem megfelelő karbantartása miatt. Januárban a XIII. kerületi Váci út 12. számú ház betonkorlátja szakadt ki. A betondarabok a 3. emeletről a járdára zuhantak, maguk alá temetve egy 53 éves nőt, aki éppen nekidőlt a korlátnak. A nő a helyszínen meghalt.

Áprilisban a Wesselényi utcában omlott le egy ház oldalának egy része. Akkor a vakszerencsén múlt, hogy nem lett az esetből tragédia.

Június végén a VI. kerületi a Jókai utca 1. szám alatt lévő ház tetőhomlokzata szakadt le, ledöntve az alatta levő erkélyeket, a parkoló autókat összetörte, és maga alá temette az Operettszínház balerináját, aki a próbájára igyekezett. Az omlásban többen megsérültek, a fiatal nő életéért órákig küzdöttek az orvosok, és máig nem épült fel teljesen. A rendőrség ismeretlen tettes ellen, gondatlanságból elkövetett veszélyeztetés miatt indított nyomozást.

https://cdn.borsonline.hu/2022/11/AYbBS3-yaCW41qNJcV36Fn7LnR9-mZIQJWl-Qt1BYiY/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwNjFjNjk5NzBmZTQ5NTA5OGMzYTliNmQ1MTVjMDcx.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Kártérítést szeretne a Jókai utcai házomlásban megsérült balerina

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713499216
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713499216
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141642_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713499216
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713499216
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze