Erőszak

Még horrorfilmbe is erős: borzalom, mit tettek az idős miskolci asszonnyal a betörők

2022. október 2. vasárnap 17:00

A nyugdíjas asszonyhoz először betört a négy férfi, majd brutálisan összeverték, később pedig még meg is becstelenítették, mielőtt végül kirabolták volna.

Forrás: Pexels

A vád szerint a négy férfi még 2019-ben eszelte ki gyomorforgató tervét, amikor úgy döntöttek: betörtnek egy helybeli, egyedül élő idős asszonyhoz, akiről azt sejtették: pénzt tarthat az otthonában. A férfiak ezért az éj leple alatt a hátsó udvarról, egy szántóföldről közelítve másztak be a kertbe, onnan pedig egyenesen a házba jutottak. 

Fotó: Pexels

A bent pihenő nyugdíjasra azonnal rátörtek, ahogy a riadt asszonnyal szembe találták magukat: először ütni és verni kezdték, majd egy vasrúddal estek neki, amivel egészen addig csépelték a magatehetetlen nőt, míg az össze nem esett. Itt azonban nem álltak le, mi több, még további borzalmakkal fokozták az embertelen kínzást: 

amellett, hogy a vascsővel verést még ekkor sem hagyták abba, egyikük a vérző, félholt asszonyt szexuálisan is bántalmazta. 

Az idős nő nem élte túl a kegyetlen bántalmazást, már a helyszínen belehalt a vascső okozta súlyos koponyasérüléseibe, miközben támadói ezzel mit sem törődve magára hagyták, és módszeresen felkutatták a házat pénzért.

Nem sokkal később mind a négyüket azonosították, és első fokon már ítéletet is hoztak az ügyükben: kettejüket 18 év, egyiküket 20 év fegyházbüntetésre ítélte, míg a negyedik tagot szexuális erőszak miatt is bűnösnek találták, így ő 19 fegyházat kapott, emellett 200 illetve 300 ezer forint pénzbüntetéssel is sújtották őket. Az ítélet viszont még egyelőre nem emelkedett jogerőre, ugyanis az ügyészség súlyosbításért, míg a négy vádlott és a védőik felmentésért és enyhítésért fellebbeztek. 

A banda tagjai csütörtökön állnak bíróság elé. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15395303_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb botrány vagy jó döntés? Egy vitatott bírói ítélet után kellett elköszönni a vb egyik meglepetéscsapatától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10377_resized.jpg?avcount=1669779609
origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg tökéletes alakját Nádai Anikó - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15394299_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szívmelengető hírt kapott a Schumacher család, minden jóra fordul

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15394821_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Elővették az etnikai kártyát a horvátok, büntet a FIFA

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15394153_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sokatmondó fotó: Ezt a sármos férfit szereti Pap Dorci

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15393055_auto_resized.jpg
vg.hu

Huszonháromezer forinttal nőhet az átlagnyugdíj és a 13. havi juttatás is nagyot ugrik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10376_resized.jpg?avcount=1669779609
origo.hu

Britney Spears teljesen meztelenül, a fürdőkádban markolássza a melleit - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15394444_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Az 5 legjobb banános muffin, amiből érdemes dupla adagot sütni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15394756_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Meglepő titkot árult el volt feleségéről Árpa Attila

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10345_resized.jpg?avcount=1669779609
she.life.hu

Miért kíséri hasmenés a tipikus téli betegségeket?(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10333_resized.jpg?avcount=1669779609
vg.hu

„Az ügyféllel kell kialakítani az optimális stratégiát, nem lehet mintákat alkalmazni” – Pleschinger Gyula Márk a Mandinernek (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15392241_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szörnyű dolgot tett a 15 éves vőlegény Ráckevén, menyasszonya élet-halál közé került

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/11/2142pIAj4Qljykcb1mp1Mv7GzjPPZsdnitKLNEgkXNE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcyYTI0N2JhOWJlZTQ4N2RiOGU5OWM4NGIzNmZlYzg3.jpg
Gyilkosság

Insta-követőitől kérdezte a tini, hogy tüntesse el a holttestet

https://cdn.borsonline.hu/2022/11/kYXkMyoJspRrDu8dOeYiGPA1klNwUPqb3j50-tw76kk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAxMDIyNWFjNmFlNzRiZWQ4ZWM0ZjFkOGI4MDdhOWJj.jpg
Életveszély

Rendőrök mentettek életet a Margit hídon: Kiderült, miért akarta a Dunába vetni magát a 21 éves lány