Állatkínzás

Állatok világnapja: Mától listázzák az állatkínzókat

Létrehozva: 2022.10.04.

Módosítva: 2022.10.04.

Október 4-től bekerül a Közigazgatási Szankciók Nyilvántartásába, kit tiltottak el az állattartástól, és a listába az állatvédelmi hatóság is betekinthet.

Forrás: Pexels

Éppen ma, az állatok világnapján lép életbe az a rendelkezés, hogy az állattartástól való eltiltás a Közigazgatási Szankciók Nyilvántartásába kerül, amelybe az állatvédelmi hatóság is betekinthet. Till Attila nagyon örül ennek a szankciónak és támogatja az állattartással kapcsolatos szigorításokat. 

Fotó: Szabolcs László

Fontos, hogy az emberek megértsék, hogy az állat nem a rabszolgád, akit megkínozhatsz, megölhetsz

- mondta a Ripostnak a TV2 műsorvezetője. Kapócs Zsóka szerint csírájában kell elfojtani az állatkínzást és akit a bíróság eltiltott az állattartástól, az megérdemli, hogy nyilvántartsák. 

Az a véleményem, hogy aki állatot kínoz, az embert is fog. Többször próbáltam hozzájárulni, szerepet vállalni abban, hogy az elkövetők megfelelő büntetést kapjanak. Köszönet azoknak, akik éjt nappallá téve azon dolgoznak, ezeken a szerencsétlen sorsra jutott állatokon segítsenek

- tette hozzá.

Zalatnay Sarolta úgy értékelte a lépést, hogy sok év küzdelme érett be most. Az énekesnő nemcsak szót emel az állatkínzók ellen, ha kell, de mindennapjai része az is, hogy adományokat gyűjt és juttat el menhelyekre. Nem csoda hát, hogy kitörő örömmel fogadta az állatvédelem szigorítását.

Fotó: Máté Krisztián

Sokéves küzdelmünk ért most be azzal, hogy végre lista készül majd az állatkínzókról, vagyis nyilvántartásba kerülnek. Fontos lépés ez és nagyon jó, hogy végre lehetőség nyílik arra is, hogy ezeket az embereket eltiltsák az állattartástól. Nekünk, állatvédőknek hatalmas segítség ez jövőbeli munkánkhoz. Hála és köszönet ezért a törvényhozóknak. Végre látjuk a fényt az alagút végén

- mondta lapunknak Zalatnay Cini. 

Kifejezetten egyetértek, és örülök ezeknek az intézkedéseknek. Ha egy ember képes bántani egy állatot, akkor bármire képes… Végre van erre egy szigorúbb szabályozás, amivel változhat a hozzáállás az állattartásban, és gátat szabhat a védtelen állatok ellen elkövetett súlyos cselekedeteknek. Remélem, tényleg jó irányba fogunk elindulni, és komolyan vesszük az állatok védelmét a mindennapokban is 

- mondta lapunknak Csepregi Éva, akinek a mindennapjait kutyája, Charlie aranyozza be.

Charlie nélkül el sem tudnám képzelni az életemet. Mindenhova jön velem, ahova csak lehet, nagyon jól sikerült összeszoktunk. És hát nem tagadom, el van kényeztetve rendesen

- tette hozzá mosolyogva a Neoton Família énekesnője.

 

Az állatok napjáról megemlékezett Novák Katalin köztársasági elnök és a kormányfő is. Orbán Viktor miniszterelnök főtanácsadója, Nyitrai Zsolt pedig összefoglalta, mi minden történt az állatvédelem területén az utóbbi időben. 

 

Támogatják a civil állatvédőket

Magyarországon kötelező mikrochip behelyezése a kutyákba, a kormány pedig több száz millió forintot biztosított ivartalanítási programra a Magyar Falu Program és a civil állatvédő szervezeteknek szóló pályázat keretein belül. Magyarország Kormánya 2021. februárjában állatvédelmi online felmérést indított „Közös ügyünk az állatvédelem” címmel, amelynek során több mint negyedmillióan mondták el véleményüket. Ez mutatja, hogy nagy a társadalmi érdeklődés. Az állatvédelem fejlődését szolgáló kormányzati intézkedések szorosan illeszkednek az ágazat versenyképességét támogató döntések sorozatába. Egyetértési pontokat kerestek és találtak az állatvédelem és a felelős állattartás ügyében, amelyet Magyarország Kormánya felhasznált döntései meghozatalához. 

A kérdésekre adott válaszokból kirajzolódik az igény az állatmenhelyek és az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetek támogatására. A válaszadók egyhangúan úgy vélték, hogy a felelős állattartásra való nevelést már kisgyermekkorban el kell kezdeni. A hatóságoktól szigorúbb fellépést várnak és meg kell reformálni a kóbor kutyák befogását, valamint országos ivartalanítási programra ius igény van. 

Fontos az állatok sérelmére elkövetett cselekmények miatt indított eljárásban a bántalmazott állatok sorsának mielőbbi rendezése és a tiltott állatviadalokon való részvétel büntetése. Egy haszonállatok számára létrehozott menhely alapítását jó ötletnek tartották és az Országos Állatvédelmi és Állatjóléti Tanácsműködésének társadalmasítását is célszerűnek tartották. Vita volt a pirotechnikai eszközök engedélyezését és a cirkuszi vadállatok szerepeltetésének betiltását illetően. 

A felmérést követően egy sor intézkedést tett a kormány: 

* Több mint 100 millió forinttal segítette az állatvédő civil szervezet munkáját; 

* megalakult a Nemzeti Állatvédelmi Tanács; 

* elindult a Gazdijogsi online képzés; 

* ivartalanítási programok indultak több mint 500 millió forintos keretösszeggel; 

* aláírták a Állatvédelmi Kódexet. 

* 2021. decemberében elfogadták a régóta várt kóborállat-rendeletet, amely részletesen szabályozza az ebrendészeti telepek feladatkörét és ellenőrzését annak érdekében, hogy közegészségügyi állategészségügyi és állatvédelmi szempontból is megfelelő és korszerű környezet legyen biztosított.

 

 

Szigorúbban büntetik az állatkínzást 

2021. november 30-án a Magyar Országgyűlés elfogadta az állatok védelme érdekében szükséges egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosítását, így 2022. január 1-től: 

* 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető az, aki az állatkínzást szaporítással összefüggő haszonszerzési cél érdekében tíznél nagyobb számú kedvtelésből tartott állatra a jó gazda gondosságának elmulasztásával követi el. 

* Súlyosabb büntetésre számíthatnak azok az állatkínzók, akik nagy nyilvánosság előtt hajtják végre a cselekményt. 

* 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az, aki az eltiltás ideje alatt köve el állatkínzást, vagy bűnismétlő. Ha különös visszaeső, vagy méreg kihelyezésével több állatot elpusztít, 5 évig is terjedhet a szabadságvesztés időtartama. 

* Nemcsak az állatviadalok szervezőit, hanem a résztvevőket is büntetik. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089302_auto_resized.png
origo.hu

Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711659312
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711659312
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711659312
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei