Tragédia

Gázolt a vonat Gyürén: iskolai zaklatás miatt akart véget vetni az életének a 11 éves kislány

KKP

2022. szeptember 27. kedd 10:28

Iskolai zaklatások miatt próbálhatott végett vetni életének egy 11 éves kislány Gyürén.

Egy 11 éves gyereket gázolt el egy személyvonat vasárnap Gyürén. A kislány a sínek mellől, a kukoricásból lépett a vonat elé. A mozdonyvezető már nem tudott megállni és elütötte. A gyereket életveszélyes sérülésekkel, mentőhelikopterrel vitték kórházba.

A Bors megtudta, iskolai zaklatások miatt próbálhatott végett vetni életének a 11 éves kislány.

– A lába szilánkosra tört és súlyosan roncsolódott a koponyája – mondta a Borsnak József, Hanna nagypapája, aki a feleségével közösen kiskorától neveli a lányt.

A nagypapa jelezte az iskolának, hogy bántják unokáját, de nem történt változás Fotó: Bors

Hannát a külseje miatt cikizték, többször is sírva ment haza.

Bementem az iskolába, hogy a problémát jelezzem, de nem lett eredménye

 – tette hozzá József.

A gyermeken több műtétet és vizsgálatot is elvégeztek. Jelenleg is kritikus az állapota.

Ha segítség kell: Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!


 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15418148_auto_resized.jpg
origo.hu

Ezt mondta az utolsó szó jogán a börtönre ítélt Lagzi Lajcsi volt felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15414158_auto_resized.jpg
metropol.hu

Íme az elhunyt színésznő utolsó posztja – Videó!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15418065_auto_resized.jpg
ripost.hu

Döntött a bíró: Évekre börtönbe kerül Galambos Lajcsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15414424_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Tizenhárom éves lányt kényszerített prostitúcióra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10544_resized.jpg?avcount=1670418007
vg.hu

Térképen mutatjuk, hol a legolcsóbb az üzemanyag

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15417276_auto_resized.jpg
astronet.hu

Oroszlán éves horoszkóp 2023: Szerelem, karrier, egészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10522_resized.jpg?avcount=1670418007
kemma.hu

A spórolás mellett megtakarításainkra is jobban figyelünk(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15417643_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hernádi Zsolt: Bődületes kockázatot vállal Európa

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/12/sDx9Jk-ehyuLQdTa0tsnUX-bwee3dPItNWSk6WYlMEE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U5YjFmZTNjMGI2MDQxZGU4NzBlOGEyNzA1MjNiMjk4.jpg
Benzin

A szankció utáni benzinárakkal is a legalacsonyabbak között van Magyarország Európában