80 milliós Lambóval száguldott a tini Budapesten

80 milliós Lambóval száguldott a tini Budapesten

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. szeptember 26. 10:30
Egy kiskorút kapcsoltak le a budapesti rendőrök a XIII. kerületben közlekedési ellenőrzés közben. A 17 éves fiatal egy 80 milliós luxus autóval száguldozott a Váci úton. Az ott lakó emberek az autó hangosságára figyeltek fel, ami annyira zavaró volt számukra, hogy rendőrségi bejelentést tettek. A randalírozó sofőr az apja bérelt autóját vezette, melynek napi költsége 240 ezer forint.

Versenypályának nézte a budapesti Váci utat egy 17 éves srác, aki az apjától „kölcsönvett” külföldi rendszámú sportkocsival, egy Lamborghini Huracannal száguldozott szeptember 16-án éjszaka

A rendőröket az ott lakók riasztották, mert állításuk szerint túl hangos volt a 80 millió forintot érő luxusverda. Az igazoltatás során kiderült, a 17 éves fiú több szabályt is megszegett. A bérelt luxusautót ugyanis csakis akkor vezethette volna, ha már betöltötte a 28. életévét és legalább nyolc év tapasztalattal rendelkezik. Fontos megjegyezni azt is, hogy minden esetben fel kell tüntetni a bérlést igazoló okmányon, hogy ki lesz az, aki vezetni fogja az autót. Extra költség fejében több sofőrt is meg lehet adni, viszont csakis az okmányon szereplők vezethetik az autót. 

A kiskorú ellen feljelentést tettek és a helyszínen elvették az autó rendszámát is, mivel a fiú nem rendelkezett az előírt engedéllyel az édesapja által bérelt jármű vezetéséhez.

Lamborghini Huracan
80 millió forintba kerül egy Lamborghini Huracan  Fotó: Pixabay

Lapunk utánajárt, hogy mennyibe kerül, ha egy Lamborghinivel szeretnénk munkába járni. A bérleti díj és a kaució minden esetben előre fizetendő. A Lamborghini Huracan esetében a napi bérleti díj 240 ezer forint, emellett pedig kétmillió forintos kauciót is elkér a szolgáltató. Egy bérlési napon maximum 200 kilométert tehetünk meg, ha ezen felül használjuk az autót, akkor plusz díjat számítanak fel.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.