Brutális

Önmaga halálát kívánja a kemecsei anyát mindkét szemére megvakító Attila

Kóré Károly

2022. augusztus 10. szerda 09:30

Saját halálát kívánja a kemecsei édesanyát megvakító Gy. Attila. Mint arról a Bors beszámolt, a férfi februárban nyomta ki Lakatos Gabriella mindkét szemét, mert nem volt hajlandó beletörődni a szakításba és abba, hogy a 22 éves nő feljelentette őt a korábbi elrablásáért. A lány családja az ügy óta teljesen tönkrement. Az őt támogató testvére, Róbert a munkáját is elveszítette, márpedig sürgős megoldásra van szüksége.

Forrás: Bors

Egyre kilátástalanabbnak érzi a családja helyzetét lakatos Róbert. A férfi a legfőbb támasza a februárban mindkét szemétől megfosztott húgának, Gabriellának. A kemecsei édesanyját a volt párja, Gy. Attila vakította meg. Korábban elrabolta a szakítás után, a nő pedig feljelentést tett. A férfi februárban megpróbálta rábírni, hogy a feljelentést vonja vissza, de Gabriella hajthatatlannak bizonyult, és a kapcsolatot sem kívánta a baráti körben Gengszternek becézett férfival. Attila éktelen haragra gerjedt, és brutálisan megverte a volt barátnőjét.

A rendőrség az emberölés kísérlete ügyében még nyomoz, ám az emberrablás miatt indított eljárás már bírósági szakaszban van. Gabriella személyesen jelent meg az első tárgyalási napokon, míg a vádlott kamerán és monitoron keresztül vett részt. A fiatal nőnek így is módjában állt szólnia megnyomorítójához.
Az Isten fog feletted ítélkezni – mondta. A tettes közben mélyen hallgatott, ám a következő napon Gabriella testvére szerint Attila gyakorlatilag beismerte, hogy ő vakította meg a lányt.

Azt mondta, azt kívánja magának, hogy annyit szenvedjen, mint a testvérem, azért, amit tett, és azt érdemelné, hogy a börtönben haljon megLátta milyen állapotban voltam a tárgyaláson. Majdnem mentő vitt el – mondta a Borsnak Róbert, és hozzátette: a egyre nehezebben viseli a családjával a nehézségeket.

Gabi ebből kevesebbet észlel, de minden bűnügyi folyamatot végig kell kísérnem. Egyre brutálisabb dolgok derülnek ki. Pszichiátriai kezelést kapok hatalmas adag gyógyszert. 6 hónapja nem alszom. Őrködöm, mint egy őrült. Elveszítettem a munkahelyem. Rokkant lettem. Epilepsziás rohamok gyötörnek és rajtam van 5 gyermek, hiszen Gabica kislányáról is nekem kell gondoskodnom – mesélte az aggódó fivér, aki a húgának ajándékozta a házát. Azt akadálymentesített otthonná szeretnék átalakítani, de egyelőre nem áll rendelkezésre az ehhez szükséges összeg.

Sürgősen el kell helyezkednem. Sosem hitem volna, hogy diplomával a zsebemben munkanélküli lehetek 

– mondta végül Róbert, aki mindenkit arra kér, ha tud számára megfelelő állást ajánlani, vegye fel vele a kapcsolatot.

Aki pedig anyagilag szeretné a családot segíteni, átutalással megteheti:

Lakatos Zoé Mirjam
11773449-03089189
Közlemény: Adomány

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15143648_auto_resized.jpg
origo.hu

Híres színésznők, akiket rengeteget látunk meztelenül - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8826_resized.jpg?avcount=1664059509
origo.hu

Teljesen meztelenül ünnepelte 25. születésnapját a tévésztár - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15141526_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Borzalmas tragédia történt: Kéz a kézben vetette a halálba magát egy idős házaspár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15143758_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Durva családi dráma zajlott le II. Erzsébet halála napján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15143298_auto_resized.jpg
ripost.hu

Figyelmeztetést adtak ki: invázió jön, 15 centis űrlények vették célba a Földet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15143246_auto_resized.jpg
vg.hu

Putyin elégedetlen az invázióval, kirúgta a tábornokát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15141133_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Álmában késelte meg feleségét a féltékeny férj, miután azt álmodta megcsalja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15141166_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egy kis városi kiruccanás ősszel: 10+1 érdekesség Koppenhágáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8801_resized.jpg?avcount=1664059509
origo.hu

Vállt vállnak vetve küzdenek hazai nagyvállalataink és ügyfeleik a fenntarthatóságért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15142887_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ájultra erőszakolták a fiatal édesanyát, másnap virágot küldött neki támadója – 18+

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15141730_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyurcsány árnyékminisztere szerint túl sokat keresnek a magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15143587_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Brutális baleset az 5-ös főúton, tűzoltók rohantak a helyszínre

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/09/hpI_k-_YNgzLRcJfdItRFHUN3cN-bH6i20u9WT4-ZoY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhZGRhZGFhMmVkYzQ2MGJiYTNkODI0NzJkNzgxYWE4.jpg
Árnyékkormány

Gyurcsány árnyékminisztere szerint túl sokat keresnek a magyarok

https://cdn.borsonline.hu/2022/09/3mHPs_hN1sWwr8m6l9Sd7E7KPkzl0PRWs-uSJ0c51Ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5ODdhMDUwMDJhNTRhNDk5NDY2NjVkMjYxNDZmNzVl.jpg
Emberrablás

Minden szülő rémálma: Elraboltak egy 3 éves kislányt a játszótérről