Kiakadtak a vásárlók - Drágábban adják a hűtött italokat a boltok

Kiakadtak a vásárlók - Drágábban adják a hűtött italokat a boltok

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. augusztus 04. 10:30 / FRISSÍTÉS: 2022. augusztus 05. 18:30
Drágábban adják egyes kisboltok a hűtött italokat. Az új trendet egyesek felháborítónak tartják, mert úgy vélik, a vállalkozók így szeretnének nyerészkedni a kánikulán. Berényi András sztárügyvéd szerint az eljárás nem jogszerűtlen, de morálisan megkérdőjelezhető.
KKP

Felháborodott olvasó fordult szerkesztőségünkhöz. A férfi elmondta: nem elég, hogy a világjárvány és a szomszédunkban zajló háború együttes hatása következtében szinte minden terméknek emelkedik az ára, a minap egy közértben azt vette észre, hogy a hűtött üdítőért 10 forinttal többet kérnek.

Lehet, hogy akár még nevethetnék is az egészen, de valahogy elment tőle a kedvem. Alapjáratban a boltokban hagyom a havi fizetésem 90 százalékét, de a vállalkozók igyekeznek még több pénzt kicsikarni a vásárlóktól – dühöngött olvasónk, akinek saját bevallása szerint nem feltétlenül az összeggel, sokkal inkább az elvvel van problémája.

Ez állt a hűtőpulton az egyik élelmiszerboltban Fotó: Bors

– Lassan ott tartunk, hogy a közértek is kiszabják a kényszerborravalót a vásárlókra, ahogy az éttermek egy része is felszámolja a szervizdíjat? A boltokban is a végösszeg 10 százalékát elkérik majd az árufeltöltésért? Elvégre a kiszolgálásért nem tudnak, hiszen a portékák nagy részét a polcokról pakoljuk a kosárba. 

A Bors megkérdezte Berényi András sztárügyvédet, mennyire jogszerű a fentebb tárgyalt kereskedői megoldás.

– Fontos tudni, hogy gyakorlatilag bármi megengedett, amit a jogszabályok nem tiltanak. Mivel semmi sem tiltja, hogy az üdítő hűtését a kereskedők, mint szolgáltatást felszámolják, az eljárás jogilag nem is támadható – mondta lapunknak a jogi szakértő, és hozzátette: a kereskedők megoldása a gyógyszertárak által gyakran alkalmazott ügyeleti díjhoz hasonlítható.

Berényi András sztárügyvéd szerint jogszerű, de morálisan kifogásolható

– Egyértelmű, hogy ugyanazt a terméket egy kereskedelmi egység nem értékesítheti két áron. Ahogy a éjjel és hétvégén a gyógyszertárak is feltüntetik a blokkon a gyógyszer rendes árát és az ügyeleti díjat is, a közérteknek is fel kell tüntetniük a termék normál árát, illetve a többletszolgáltatás díját. Hogy ezt megteszik, csak morálisan kifogásolható – fejezte be az ügyvéd.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.