Egy kamionos balesethez riasztották a rendőröket, a mentőket és a tűzoltókat Szombathely környékére, a 86-os számú főútra, miután egy kamion ütközött össze egy külső sávban haladó BMW-vel. Szerencsére az esetben senki nem sérült meg, sem a vétlen autós, sem annak a vele utazó felesége, sem pedig a kamion sofőrje, a kocsiban viszont jelentős kár keletkezett. Azonban a baleset kapcsán hátborzongató előzményre derített fényt a 112 Press. Kiderült, hogy a férfi egyáltalán nem véletlenül járt éppen Szombathelyen, hanem azért, mert tavaly októberben – szintén vétlen félként – szenvedett balesetet, sajnálatos módon akkor sokkal tragikusabb módon: akkoriban ugyanis ő közlekedett kamionnal, amikor egy ámokfutó sofőr áttért a szembejövő sávba, és azért, hogy öngyilkos legyen, egyenesen a kamionba rohant. Bár a kamionos megpróbálta elkerülni az ütközést, esélye sem volt, a két jármű frontálisan egymásba csapódott. A kocsi sofőrje azonnal meghalt, míg a kamionos olyan súlyos csigolyasérüléseket szenvedett, hogy a szakmáját sem tudta folytatni. Éppen ennek az esetnek a kapcsán járt most Szombathelyen, hogy kihallgassák és ügyet intézzen. Amikor a baleset érte, már hazafelé autózott a meghallgatásról.
A tavaly októberi eset hasonlít ahhoz a hátborzongató történethez, amelyről akkoriban a Bors is írt: októberben a 71 éves dörgicsei családapa, Cs. Gábor minden előzmény nélkül áttért a szembejövő sávba a 84-es úton, és egyenesen egy aszfaltozó kamionba szaladt, a kamion pedig az árokba borult, az ütközéskor Cs. Gábor azonnal meghalt. Az ügy azonban bizarr fordulatot vett, amikor kiderült, hogy a férfit anyaszült meztelenül találták meg a kocsiban. A tűzoltók szinte ezzel egy időben vonultak ki egy dörgicsei tűzhöz, ahol nemcsak hogy porig égett egy családi ház, de egy holttestet is találtak bent. Hamarosan rájöttek a sokkoló kapcsolatra, mivel kiderült, hogy a családapa pontosan ebből a házból indult tragikus utolsó útjára, a házban talált holttest pedig a felesége volt. Az eset még a sokat látott tűzoltókat és rendőröket is megdöbbentette.
A mostani ügyet a rendőrség vizsgálja, bár a kamion szlovák sofőrje elismerte felelősségét az ügyben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.