Csalás

Drága szerelem, társkeresőn csapott be férfiakat egy szabolcsi nő

Létrehozva: 2022.06.30.

Módosítva: 2022.06.30.

Azt eddig is tudtuk, hogy az online partnerkeresők világa nem éppen biztonságos.

Egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei asszony és férje tavaly júniustól sorra ismerkedett meg férfiakkal az egyik társkereső oldalon, akiktől különféle mesékkel pénzt csaltak ki. A megalapozott gyanú szerint a 39 éves nő legtöbbször utazási- és szervizköltségre, vagy be nem fizetett bírságokra hivatkozva kért pénzt, de olyan is volt, hogy külföldi fodrászvizsgára kellett neki többszázezer forint. Miután a gyanútlan áldozatok a megadott bankszámlaszámra átutalták az összegeket, a nő eltűnt – a férj számlája összesen tizenötmillió forinttal gyarapodott így.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói azonosították a párost, akiket 2021. november 2-án lakóhelyükön fogtak el. A nyomozók kétmillió forint értékben foglaltak le tárgyakat - többek között autót, elektronikai cikkeket, valamint ékszereket -, amiket a pár a bűncselekményekből szerzett vagyonból finanszírozott. A rendőrök a fürdőkád beépített szerelőnyílása mögé rejtve mobiltelefonokat is találtak - írja a Police.hu 

Az újpesti nyomozók a házaspárt hétrendbeli csalás bűntett miatt hallgatták ki; a feleség tényfeltáró beismerő vallomást tett. Őrizetbe vették őket, a bíróság pedig elrendelte letartóztatásukat. A IV. kerületi rendőrök a szükséges nyomozati cselekményeket elvégezték, és az eljárás iratait vádemelési javaslattal küldték meg az Ügyészség részére. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713534010
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713534010
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141583_auto_resized.png
metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713534010
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713534010
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/lOoBmQLYXACs563EMIpVsBsKTv0EtkDBzA8KV6LibNE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E0MTM1YWNiY2Y3YzRmNDFiNTYyNDIxNzdkNGI1YTIy.jpg
Család

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak